17. fejezet - ...nem akarlak elveszíteni!

A szeletet visszaejtettem a tányérra...
- Timi, valami baj van? Falfehér az arcod - nézett rám Harry.
Láttam, hogy Amy és Niall is ugyanígy méregetnek.
- Csak fázom - mondtam a pulcsim után nyúlva, majd felvettem. - De semmi komoly - erőltettem egy halvány mosolyt az arcomra.
Nem akartam, hogy miattam haza kelljen mennünk. Harry összevont szemöldökkel közel hajolt hozzám és a homlokomhoz érintette a tenyerét.
- Uh, nagyon forró a homlokod. Szerintem lázas vagy! - mondta Harry, majd visszadőlt és aggódva figyelt.
- Szerintem jobb lenne, ha hazamennénk. Úgy látszik megfáztál valahol - pillantott rám Amy, majd a ő is "megnézte a lázamat".
- De... mi lesz a kajával? - kérdezte Niall az asztal közepén díszelgő gyümölcsös sütihalomra nézve, amit a pizza mellett rendeltünk.
- Te mindig csak az evésre tudsz gondolni? - nézett mérgesen Harry Niall-re.
- Nem. De... - kereste a szavakat Niall.
- Öhm. Ne hagyjátok itt miattam a sütiket - mosolyogtam, miközben összekoccantak a fogaim.
Hirtelen forróságot éreztem, ezért ledobtam magamról a pulcsit.
- Most meg meleged van? Na, ez így nem lesz jó... - gondolkodott Amy.
- Nem hát. Hazaviszlek hozzám, az van legközelebb! - pattant fel Harry, majd hozzátette: - Ti kajáljatok csak tovább - nézett Amy-re és Niall-re.
Niall Amy-re mosolygott, majd rám nézett.
- Tényleg nem gond, ha mi itt maradunk? - kérdezte tőlem.
- Nem, dehogy - álltam fel. - Köszi, de szerintem nem vagyok olyan rosszul - mosolyogtam Harry-re, majd újra felkaptam a pulcsimat, mert megint rázni kezdett a hideg.
- Hmm... látszik rajtad, hogy lázas vagy. Á, tényleg nem vagy rosszul - vigyorgott Harry a fejét ingatva, majd hívott egy taxit. - Elviszlek előbb egy orvoshoz.
Tényleg gyengének éreztem magam. Lecsuktam a szememet néhány másodpercre, majd bólintottam.
- Remélem tényleg nincs nagy gond - nézett rám a homlokát ráncolva Amy, majd odajött és óvatosan megölelt.
Közben megérkezett a taxi. Niall is elköszönt és jobbulást kívánt, majd beültünk a kocsiba.
- Brr - koccantak össze a fogaim. Ja, persze, csak én lehetek az aki nyáron belázasodik - gondoltam.
Harry nem szólt semmit, csak átkarolt. Nagyon jól esett hozzá bújni, így a vállára hajtottam a fejemet és becsuktam a szememet. Olyan nehéznek tűntek a szemhéjaim, mintha napok óta nem aludtam volna.
Hamarosan egy magánrendelőhöz érkeztünk, ahol megvizsgáltak. Megállapították, hogy valami szezonális vírust elkaptam, ami lázzal jár és 2-3 nap alatt ki lehet feküdni. Azt is mondták, hogy sok folyadékot igyak és pihenjek.
Harry egész végig aggódva figyelt, majd a taxival eljutottunk a házához.
- Wow - néztem fel a ház homlokzatára, miközben Harry kinyitotta az ajtót.
Mosolyogva bevezetett a nappaliba, majd kihúzta az egyik kanapét. Megágyazott, majd hozott egy pólót, amiben alhatok.
- Köszönöm, hogy gondoskodsz rólam - ültem le az ágyra, majd rámosolyogtam.
- Nincs mit - állt meg mellettem. - Készítek neked teát, milyen legyen? - kérdezte.
- Hmm - gondolkodtam. - Jó forró és citromos - fontam össze magam előtt a karjaimat, hogy felmelegítsem magam, bár azt sem tudtam, mi lenne most jobb: a hideg vagy a meleg.
Harry kiment a konyhába. Én addig felvettem a pólóját. Belenéztem egy tükörbe és elvigyorodtam. Nagy volt rám, de ez most nem számított. Nem tudtam megállni, hogy ne szippantsam be a belőle áradó illatot. Olyan Harry illatú volt! Az ajkamba harapva ledőltem az ágyra. A hideg még mindig rázott, de már határozottabban jobban éreztem magam fekve. Harry visszajött és letette a teát a kanapé melletti asztalkára. Megfordultam és a szemébe néztem. Furcsa volt melegséget érezni a mellkasomban, amikor még mindig rázott a hideg.
- Látom, nem nagyon tudsz aludni - mondta oldalra döntve a fejét.
- Tudnék, csak fázom - húztam a takarót feljebb, majd lehunytam a szemeimet.
Harry lassan megkerülte az "ágyat", majd mellém feküdt és átkarolt.
- Ne értsd félre, csak szerintem nem elég neked még száz takaró sem, így... - magyarázkodott.
- Nem kell megmagyarázni, értem én - suttogtam nevetve.
A szívem össze-vissza vert, olyan furcsa érzés volt ilyen közel lenni hozzá, hiába tudtam, hogy csak azért teszi, hogy felmelegítsen. Már nem rázott a hideg, e helyett a hasamban pillangók röpködtek. Nem tudom, meddig ülhettünk így, csak azt, hogy valószínűleg elaludtunk...

*Amy szemszög*
Niall-el csendben ültünk egymással szemben. Én azon gondolkodtam, mi lehet Timivel, amikor Niall megtörte a csendet:
- Szóval, mégis kettesben maradtunk - kapott fel egy sütit.
- Aham - vigyorogtam.
- Mesélj valamit rólatok, magadról - nézett rám kérlelően.
- Hát jó. Timi és én Magyarországon élünk eredetileg, ide csak nyaralni jöttünk... - kezdtem.
- Aha, ezért van ilyen édes akcentusod - nevetett Niall.
- Kösz - pirultam el. - Nekem is tetszik a te ír akcentusod - vettem el egy sütit a tálcáról.
- Hmm... mit mondtál? Magyarország? Hallottam már erről az országról. A fővárosa Bukarest, igaz? - nézett rám.
- Ööö, nem. Budapest - javítottam ki nevetve. - De ne aggódj, nem te vagy az első aki összetéveszti - tettem hozzá.
- Hupsz - mosolyodott el halványan Niall.
- Na szóval, Loló London közelében él és az egyik közeli barátnőnk - mondtam. - Sajnos a távolság miatt ritkábban találkozunk, de most bepótoljuk - mosolyogtam. - Abe a szomszédunk. Nagyon kedves lány, ő is jó barátnőnk lett - folytattam. - Rikki-vel a koncerteteken ismerkedtünk meg. Véletlenül rálépett Timi lábára, elkezdek beszélgetni és íme, a barátnőnk lett.
- Ez nagy - nevetett Niall. - Fájdalmat okoz neki, de azért jó barátnők lesznek. Nem értem én a nőket.
- Hát, bonyolultak vagyunk... - gondolkodtam.
- Ezek szerint, akkor csak te meg Timi vagytok magyarok - mondta Niall.
- Aham. Meg még Clara is. Ő Timi unokatestvére - egészítettem ki.
- Ó, vele még nem találkoztunk - vett el még egy sütit Niall.
- Tényleg... Hát majd, ha eljöttök a lakásunkhoz, akkor megismeritek. Kedves csaj, csak most szakított a barátjával, ezért nincs a legjobb passzban - közöltem.
- Szegény... és ti meddig maradtok Londonban? - kérdezte.
- Hát... 1 hónapig - néztem a szemébe.
- Csak? - suttogta a távolba meredve.
Éreztem, hogy elszorul a torkom. Miért csak 1 hónap, miért? - gondoltam.
- Miért nem maradtok tovább? Ideköltözhetnétek és... - nézett a tányérjára Niall.
- Én szívesen maradnék és szerintem Timi is. De te is tudod, hogy ez nem így működik. Nekünk ott van a családunk - mondtam halkabban.
- Tudom... csak - nézett a szemembe.
Nem tudtam, mit tegyek. Nem bírtam tovább nézni szomorú tekintetét.
- Én... aggódom Timi miatt, hívok egy taxit - vettem elő a telefonomat.
Niall kinyitotta a száját, de nem mondott semmit. Csak lesütötte a szemét és elvette az utolsó sütit.
A taxi néhány percen belül meg is érkezett. Fizettünk, majd felálltam és a kocsi felé vettem az irányt, de Niall nem mozdult.
- Várj! - hallottam a hangját.
Odasétált hozzám, de nem nézett rám.
- Mondanom kell valamit. Igazából nem akartam négyesben tölteni a délutánt, csak túl gyáva voltam - elmosolyodott. - Amint megismertelek el akartam mondani, de arra gondoltam, hogy ráér még, hiszen, csak néhány napja ismerlek, de... 1 hónap, az túl kevés idő... - közelebb lépett hozzám, majd a szemembe nézett. - Nem akarlak elveszíteni! - suttogta, majd megcsókolt.

A szívem szinte kiugrott a helyéről és elájultam volna, ha nem rakja a kezét a derekamra. Gyengéd és édes volt a csókja, az egész testem beleremegett és jólesően kirázott a hideg, mint akkor este a bulin. Az ajkaink elváltak és félve nézett rám. Én válaszul elmosolyodtam, majd a hajába túrva visszacsókoltam. Amikor vége szakadt, kék szemeibe néztem és mindketten elmosolyodtunk.
- Szeretlek - lehelt egy csókot a számra.
- Én is - suttogtam.