5. fejezet - Váratlan találkozás

Gyorsan beszaladtam a legközelebbi kávézóba...

És, mivel zuhogott az eső, tele volt az egész helyiség ázott emberekkel. Hát, komolyan, olyan jól éreztem magam így... Az összes hely foglalt volt. Illetve, egy srác mellett volt egy hely. Egy darabig haboztam, majd "minden mindegy" alapon odasétáltam hozzá. Az arcát az ablak felé fordította, és az ablakon legördülő esőcseppeket nézte unottan. Még azt sem vette észre, hogy melléléptem. Látszott rajta, hogy valószínűleg ő is elázott, mert a pólója tele volt esőcseppekkel...
- Szia! Ne haragudj... - szóltam hozzá, és próbáltam egy mosollyal megspékelni a pocsék kinézetemet. - Szabad ez a hely? - mutattam a vele szemben levő székre.
- Öhm... - kapta felém a fejét, majd elmosolyodott és a szemembe nézett. - Persze, ülj le nyugodtan!
Amint belenéztem mély, zöld szemeibe, hirtelen elfogyott az összes levegőm, és majdnem elájultam. Mert akivel épp beszéltem, nem más volt, mint Harry, a One Direction-ből. Másodpercekig állhattam így előtte, mert egyre szélesebben mosolygott rám és gondolom, értette a reakciómat. Nemsokára feleszméltem, hogy talán beszélnem is kellene, így nagy levegőt véve megszólaltam:
- Öhm, szia Harry! - mondtam vörös fejjel. - Bocsánat, ha zavarlak, meg ilyesmi, de kaphatok autogramot? - mondtam vigyorogva.
- Szia! Persze - kacsintott rám. - De nem szeretnél előbb leülni? - mosolygott az üres széket nézve.
- De - huppantam le, majd előkaptam a telefonomat egy közös fotóra.
- Amúgy nem zavarsz, sőt, feldobod a kedvemet, mert már nagyon unatkoztam egyedül a kólámmal - mutatott az asztalon levő pohárra. - Te nem szeretnél rendelni valamit? - kérdezte mosolyogva, és ettől megjelentek azok az édes gödröcskék a szája mellett. Aláírta a jegyzetfüzetem egyik lapját és rajzolt mellé egy szívecskét is. - Még meg sem kérdeztem, hogy hogy hívnak...
- Ó, Timinek... Ja, és sajnos nem maradhatok sokáig - néztem rá szomorúan. - Amy, azaz a barátnőm vár, mert már nagyon éhes - mutattam a csomagomra.
- Értem - nézett a szemembe, majd vigyorogva odaírt valamit a lapra.
Közben éreztem, hogy nem nagyon szeretné, ha elmennék... de szerintem csak képzelődtem, mert mit akarna tőlem egy ilyen helyes sztár... Készítettünk egy közös képet, majd elbúcsúztunk egymástól. Ő tovább üldögélt és nézte a monotonon lefolyó esőcseppeket - már ha maradt belőlük valami, mivel közben elállt az eső - , én meg kisétáltam az utcára és fülig érő szájjal hazasiettem.
- Nem fogod elhinni, kivel, azaz kikkel találkoztam! - rontottam be.
- Végre! Már szemezni kezdtem az egyik párnával, annyira éhes vagyok... Mi? Kivel? - nézett rám kíváncsian mosolyogva.
- Hát először is, vásárlás közben összefutottam Lolóval...
- De jó! Remélem hamarosan én is újra láthatom... - vigyorgott.
- Ami azt illeti, holnapután átjön hozzánk, de ez még nem minden... - húztam az időt. - Képzeld, amikor kiléptem az utcára eleredt az eső, és, mivel nem volt nálam esernyő, beszaladtam egy kávézóba...
- Épp azon gondolkodtam néhány perce, hogy mennyire fogsz elázni - nézett végig rajtam. - Bocsi, nem szólok bele többet, nyugodtan folytasd!
- Tehát... tele volt az egész Starbucks emberekkel, nem volt sehol sem üres hely. Egy kis nézelődés után egy srácon akadt meg a szemem, aki egyedül ült. Odamentem hozzá, de ő nem vett észre, mivel épp kifelé nézett. Én meg megszólítottam... erre ő felém fordította a fejét... Én meg majdnem elájultam... Mert, mert... - játszódott le bennem újra a találkozás filmszerűen.
- Nyögd már ki, ki volt az! - sürgetett Amy csillogó szemekkel.
- Harry... Harry-t szólítottam meg... - néztem rá boldogan, és olyan furcsa érzés volt kimondani.
- MI??? Harry-t a One Direction-ből?! - sikította, majd elkezdett ugrálni körülöttem és kérdésekkel bombázott.
- Igen... hihetetlen, mi? Amúgy élőben még helyesebb - pirultam el. - Kértem tőle autogramot, meg közös képet... Ú, ne haragudj, hogy neked nem kértem, csak... amikor megláttam, hirtelen gondolkodni is alig tudtam, csak a zöld szemeit néztem, meg az esőcseppektől csillogó göndör fürtjeit... Jujj, és nézd! - vettem elő a jegyzetfüzetem.
Amy meg sem várta, hogy felé nyújtsam, szinte kitépte a kezemből. Másodpercekig nézte, és egyre jobban vigyorgott.
- Te megnézted már? - kérdezte.
- Öhm, nem... azt hiszem, csak rá pillantottam, majd el is tettem... Miért mit lehet nézni egy aláíráson olyan sokáig? Több ezret láttunk már az interneten... De azért kérem! - nyújtottam a kezemet kíváncsian.
Az aláírás alatt ez állt: "Köszönöm, hogy feldobtad a napomat, Timi ;) I<3U, -H.S.-" 
- Úúúú, nem hiszem el, hogy ezt írta neked, juj, nagyon boldog vagyok... Biztosan tetszel neki! - ölelt meg. - Miért nem mentem veled?! - mérgelődött.
- Szerintem, nem úgy gondolta, hiszen ők minden rajongót szeretnek... Amúgy is, mi tetszene neki egy ilyen lányban, mint én? - mosolyogtam gondolkodva.
- Nem tudom... minden? Elvégre, nem vagy ronda, ha érted mire célzok... Meg kedves vagy és... és sok mindent tudnék még sorolni - kacsintott.
- Köszönöm, ha így gondolod... De ennek a valószínűsége elég csekély... - huppantam le az asztalhoz, és nekiláttam az evésnek, mert miközben beszélgettünk, kipakoltam a kaját az asztalra. Evés közben elmeséltem minden pillanatot, amire emlékszem, egy csomót áradoztam Harry külsejéről, meg, hogy milyen kedves stb...  - Hogy te mennyit tudsz enni! És mégis csinos vagy... - váltottam témát.
- Hé, terelgetünk-terelgetünk? - nézett összehúzott szemekkel. - Na jó, békén hagylak... Amúgy, szerintem ez adottság... de mit beszélsz, te is csinos vagy... bár tényleg nem eszel annyit mint én - nézett a tányéromra.
Egész délután beszélgettünk, meg youtube-on videókat néztünk az 1D-ről, majd lefeküdtünk aludni...