1. fejezet - Meglepetés!

Reggel 6 óra. És megint kezdődhet elölről az egész... Felkelés, mosakodás, felöltözés, reggelizés stb. Csak egy átlagos reggel. Csakhogy ebben a tanévben ez az utolsó sulis reggelem, mert holnaptól kitör a VAKÁCIÓ, csupa nagybetűvel.
- Kicsim! Mindjárt indulnod kell, különben elkésel, apád már elment, nem tud elvinni - hallottam anya hangját a földszinti konyhánkból.
- Tudom, egy pillanat és lent vagyok - válaszoltam kicsit fáradtan. Felkaptam magamra a ruhámat, majd lementem reggelizni. A reggelim sonkás, sajtos kifli, paradicsom és egy pohár narancslé volt. Amikor végeztem, eltettem az uzsonnámat és megöleltem anyát.
- Ezt miért kapom? - mosolygott rám.
- Hááát, nem is tudom... tudom, hogy már beszéltünk erről, meg minden, de azért még egyszer gondoljátok át... nagyon szeretném - néztem rá bociszemekkel, majd a kezébe nyomtam egy prospektust.
Már egy ideje próbálom győzködni anyáékat, hogy engedjenek el Londonba 1 hónapra, mivel az iskola szervezésével olcsón lehet lakáshoz jutni, amik ráadásul újépítésüek is. Csak annyi a gond, hogy anyáéknak kicsit soknak tűnik az 1 hónap és a távolság...
- Már megmondtam erről a véleményemet, de a kedvedért még egyszer megbeszéljük apáddal - mondta anya. - Amúgy Amy-t elengedik a szülei? - kérdezte.
- Hát, csak akkor, ha én is megyek és együtt laknánk majd... - kezdtem bele. - Akkor én most megyek is, mielőtt tényleg elkésnék - hagytam anyát gondolkodni, majd beslisszoltam a fürdőbe. Feldobtam egy leheletnyi sminket és már mehettem is.

Ezt vettem fel:

Busszal szoktam közlekedni, mivel a suli csak néhány megállónyira van a házunktól. Az úton mindig zenét hallgatok. Most a rádiót hallgattam és közben azon töprengtem, milyen lenne, ha anyáék tényleg elengednének Londonba. Amikor leszálltam a buszról, felnéztem a fölém tornyosuló épületre, majd beléptem.

Az osztályunkhoz érve, Amy hátulról megölelt.

- Szia! - mosolygott rám. - Téged elengednek? - kérdezte reménykedve.

- Helló! Hát, nem tudom, lehet, ma megbeszélik. Ez az utolsó lehetőségem - mondtam.

- Reménykedjünk... Ha belemennének, hívj, oké? - kacsintott rám. 

Épp mondani akartam valamit, de becsöngettek, ezért a helyemre ültem... 

Egész gyorsan eltelt a nap. Az utolsó óra után mindenki boldogan rohant haza, mivel mától hivatalosan is vége a sulinak. Otthon még nem volt senki, ezért leültem a gép elé. Néhány óra múlva anya lehívott, ezért kikapcsoltam a laptopomat.

- Van egy meglepetésünk számodra! - mosolygott apa.

- Gondolkodtunk, és rájöttünk, hogy elég nagy vagy már egy ilyen kalandhoz. Mivel úgyis közeledik a 18. szülinapod, ezért ezt tekintsd ajándéknak. Elengedünk Lon... - magyarázta anya, de én meg sem vártam a mondandója végét, máris a nyakukba ugrottam.

- Köszönöm, anya, apa. Ez sokat jelent nekem, annyira boldog vagyok - mosolyogtam izgatottan.

Felrohantam a szobámba és előkerestem a telefonomat...