3. fejezet - Vigyázz, London! Jövünk...

Este beszélgettünk, majd beláttuk, hogy holnap korán kell kelni, ezért viszonylag hamar el is aludtunk...
"It feels like we been living in fast-forward, another moment pasing by..." - az Up All Night-ra ébredtünk reggel, mivel beállítottam a telefonomat, hogy véletlenül se késsünk el. Ránéztem a kijelzőre: 5:00. Kicsit sem korai... de ha időben oda szeretnénk érni, fel kell kelnünk.
- Amy?
- Igen? - szólt álmos hangon, majd ásított egyet és a fejére húzta a takarót.
- Tudom-tudom... én is aludnék még, de sietnünk kell. A fürdőbe megyek, de mire visszaérek, kelj fel, oké? - bökdöstem mosolyogva.
- Meglesz... csak... hagyj még egy kicsit... - suttogta.
- Hát, te tudod... - borzoltam össze a haját, ami így is kócosan omlott az arcába.
Átmentem a fürdőbe és rendbe szedtem magam, majd visszamentem Amyhez. Valami csoda folytán kikászálódott sz ágyból és indult is a fürdőbe. Én addig felöltöztem, majd szóltam neki, hogy lemegyek reggelit készíteni. Amúgy, anyáék már ébren voltak és épp a csomagjainkat pakolták be az autóba. 

Ezt vettem fel:

Kinyitottam a hűtő tartalmát és szinte mindent kipakoltam belőle, majd összeütöttem a reggelit. Megkérdeztem apát, hogy nekik is készítsek-e, de ők már ettek, így csak kettőnknek kellett.

Ez volt a reggelink:

Miközben az asztalhoz vittem a kaját, megérkezett Amy is a konyhába, és látszott rajta, hogy már teljesen felébredt. Reggeli után el is indultunk Amyékhez, mivel a szülei is ott akartak lenni velünk a felszállásig. Amikor már mindenki megvolt, aki számított, végre a reptér felé vettük az irányt. 

- Kicsim, annyira fogtok hiányozni - ölelt meg anya. - Aztán lassan a pasizással, oké? - mutatott rám mosolyogva.

- Ti is hiányozni fogtok, de igyekszem majd minden nap hívni - mentem oda apához is, aki a csomagjainkkal körülvéve állt anya mellett.

- Amy, ugye vigyázni fogtok egymásra? - nyomott puszit Amy arcára az anyukája.

- Öhm, persze, anya... már nem vagyunk kislányok - nézett furcsán Amy, majd ő is megölelte a szüleit.

- Tudom-tudom... - nézett sokatmondóan anyára Amy anyja.

- Hát, akkor ideje elfoglalnunk a helyünket, mielőtt nélkülünk szállna fel a gép - poénkodtam, majd mégegyszer megöleltük a szüleinket, akik nehezen engedtek el minket.

 - Úh, el sem hiszem, hogy kb. 2-3 óra múlva Londonban leszünk a saját lakásunkban - mosolygott Amy, miközben a csomagjainkat ellenőrizték. 

- Pedig így lesz, jujj, mindjárt felszállunk! - néztem a telefonomra. Nem telt bele sok idő és már a helyünkön ülhettünk. Negyed óra múlva fel is szállt a repülőnk...