33. fejezet - Afterparty II. ~ Love can hurt...

/A szerelem fájhat.../

Nem bírtam állni tovább a tekintetét, ezért kirohantam a szobából...
- Várj meg! Ne haragudj, nem akartam, nem tudom, mi ütött belém! - futott utánam.
A folyosó falának dőltem és lassan lecsúsztam a földre.
- Néhány perce döntöttem el, hogy utállak... - néztem fel rá; George előttem állva nézett le rám.
- Utálsz? - mosolyodott el, majd leült mellém.
- Igen - fordítottam felé a fejemet. - Vagyis nem tudom - bizonytalanodtam el a tekintetétől. - Utálni szeretnélek...
- Derítsük ki, hogy valóban utálsz-e - harapott az ajkába mosolyogva, majd letérdelt előttem és a kezeit a fejem két oldalán a falnak támasztotta.
Bekerített. Meg sem tudtam megmozdulni. Ajkait közel vezette az enyémhez, majd újra megcsókolt, egyik kezével a hajamba túrt. Éreztem, hogy a szívem vadabbul kezd verni. Pár másodperc múlva kifulladva húzódtunk el egymástól. Felsóhajtottam és lesütöttem a szemem. Meleg leheletét még éreztem a bőrömön, ajkai nyomán bizsergés futott végig rajtam, de nem tudtam a szemébe nézni.
- Olyan lánynak képzelsz, akit csak úgy meg lehet csókolni? - néztem fel rá kérdőn.
- Még mindig utálsz? - kérdezett vissza, figyelmen kívül hagyva a kérdésemet.
Ekkor már nem tudtam elviselni a közelségét, pedig jól esett, hogy hozzám ér, hogy itt van velem. Egyik kezemmel eltaszítottam magamtól, majd felpattantam és megfordultam, de nem tudtam elmenni. Valami ott tartott. Éreztem, hogy a tekintetét a hátamba fúrja. Mélyen beszívtam a levegőt és szorosan lehunytam a szemem. Csak így tudtam kizárni pár másodpercre a külvilágot. Mi történik velem? Idegen fiúval csókolózom!? És miért érzem ezt helyesnek? Miért idegesít a viselkedés? Miért utálom ezt az érzést és mégis... szeretem? A gondolatok szélsebesen cikáztak a fejemben. Nem tudtam, mit tegyek. Legszívesebben elrohantam volna, hogy gondolkodhassak. De nem tehettem. Mert ott állt ő a hátam mögött, pár lépésre tőlem, és a válaszomra várt...
Visszafordultam és George szemébe néztem.
- Szerintem, át kéne öltöznöd - biccentett felém.
Az öltözőben keresett nekem egy nyári ruhát, valamelyik női versenyző ruhatárából.
- Vedd fel - nyújtotta felém.
- Ugye nem akarsz megint szórakozni? - kérdeztem.
- Nem - mosolyodott el, mire elvettem az anyagot.
George magamra hagyott, hogy rendbe tudjam szedni magam. A hajszárítóval valamennyire megszárítottam a hajam, majd felvettem a ruhát. a könnyű anyag felüdülés volt a vizes, nehéz koktélruhához képest. Épp a hátsó cipzárral bajlódtam, amikor egy kéz segített felhúzni azt. Megugrottam George érintésére, majd megfordultam.
- Igazad van, nem illik csak úgy megcsókolni egy lányt - nézett a szemembe. - Kezdjünk elölről mindent. Ezért... eljönnél velem randizni? - kérdezte, miközben kisöpörte az egyik hajtincsemet az arcomból.
Elvörösödve néztem rá, és aprót bólintottam.
- Menjünk vissza a többiekhez - kacsintott George.

*Niall szemszög*
Amy unottan állt mellettem, miközben én átkaroltam a derekát. Nem csodálom, nem volt túl nagy parti hangulat a teremben. Mindenki inkább csak beszélgetett vagy táplálkozott. Az utóbbiak közé tartoztam volna én is, csakhogy távol volt tőlem az asztal, így csak sóvároghattam a finomságok után. Hát igen, az afterpartykban mindig a kaja volt az egyetlen, amit szerettem.
- Harapunk valamit? - hajoltam közelebb a barátnőmhöz.
Ő csak aprót bólintott, majd otthagyva hangos társaságunkat, egy asztalhoz sétáltunk. Mindketten felpakoltunk egy-egy tányérra mindenféle ételt, majd elkezdtük játékosan etetni egymást. A zene közben valami lassúra váltott, mire a párok többsége lassúzni kezdett. Amy egy muffint emelve a szájához nézett a táncolók közé. Az embertömegben Louis fogta át Rikki derekát és lassúztak...
- Öhm, akarsz táncolni? - néztem Amy-re elfojtva egy fintorgást. Nem volt sok kedvem hozzá, de ha Amy szeretné... Hiszen a lányok szeretnek ilyen romantikusan táncolni, vagy nem?
- Akarjak? - kérdezett vissza mosolyogva.
- Azt nem nekem kell tudni - vontam meg a vállam.
- Hát, Louisék nagyon cukik, meg gyomorforgatóan édes ez így, de most nincs sok kedvem hozzá - nézett rám.
- Akkor oké, mert én sem szeretnék - húztam magamhoz. - De tudd, hogy érted még balettoznék is, itt és most - hajoltam közelebb hozzá, majd megcsókoltam, Amy belekuncogott a csókunkba.
- Ennek örülök. Hát, talán majd máskor - kulcsolta össze a kezünket nevetve.
Kimentünk a medencéhez, mivel itt csak néhány ember lézengett. Egy pillanatra visszanéztem az üvegajtón. A Union J tagjai, Harry, Timi, Loló, Clara és Liam hangosan röhögtek valamin, Rikki és Louis ugye táncoltak, a többieket pedig nem láttam...
- Balettozzak neked? - kérdeztem, miközben leültünk a medence szélén levő peremre.
- Most? - húzódott mosolyra Amy szája. - De mindenki őrültnek nézne.
- Mi az nekem, néhány bámuló alak? - vontam meg a vállam, majd felálltam és olyan "balettosan" beálltam.
Amy már ettől elnevette magát. Néhányat pördültem a tengelyem körül, aztán megpróbáltam balerinaként ugrani. Hát, azt hiszem, ha ezt látta volna egy hivatásos táncos - például az X Factoros goreográfus -, azt hiszem szívrohamot kapott volna. De engem csak Amy érdekelt, aki nagyon jól szórakozott rajtam, szemeit törölgetve nevetett a "táncomon"...

*Timi szemszög*
A lassú számnak vége lett, így páran szétszéledtek vagy a terem közepén táncoltak az ütemes dalra. Én az egyik svédasztal kínálatából válogattam pár süteményt, amikor valaki megállt mellettem.
- Tessék - nézett rám mosolyogva Harry, amitől előtűntek a gödröcskéi. A kezében két koktélt tartott, az egyiket felém nyújtotta.
- Ó, köszi - néztem fel rá. - Minden héten van ilyen X Factor-buli? - kérdeztem, majd belekortyoltam az italomba.
- Nem. Csak mindjárt finálé; mindenkiben, aki még versenyben van nagy a nyomás, és így próbálják oldani a betáblázott napokat - válaszolt végignézve a termen.
- Veletek is ez volt, nem? - mosolyodtam el.
- Igen - biccentett. - Emlékszel még arra, amikor először találkoztunk? - váltott témát. A szemei körül apró nevetőráncok formálódtak, miközben engem nézett.
- Persze - bólintottam. - Miért?
- Ha akkor nem találkozunk... most nem lennénk itt - nézett mélyen a szemembe.
- Hát, te valószínűleg itt lennél, csak én nem - helyesbítettem, lesütve a szemem.
A fejét lehajtotta és nevetve megcsóválta a fejét.
- Mutatnom kell valamit - mondta hirtelen. - Gyere.
Elhagytuk a termet és a stúdió mellett elhaladva áthaladtunk egy folyosón. Itt hűvösnek volt, mivel működtek a légkondicionálók. A koktélruhám nem tűnt elégségesnek, hiszen összeborzongtam a hideg levegőtől, ami megcsapott. Harry rám pillantott, aztán... Aztán hirtelen melegem lett. Persze nem arra gondolok, hogy hirtelen trópusira változott volna az időjárás és fűteni kezdtek a légkondik...csak éppen Harry rákulcsolta az ujjait a kezemre. A pulzusom megemelkedett és elvörösödtem, nem tudtam Harryre nézni, így csak a cipőmet bámultam, miközben végigmentünk a folyosón. A hallba, ahová kiértünk a lifthez sétáltunk. Ekkor már tényleg kíváncsivá tett. A liftben elengedte a kezemet, majd megnyomott pár gombot a liftkonzolon. A felvonó megindult, és felvitt minket az utolsó emeletre. Egy rövid lépcsőn felgyalogoltunk, majd Harry kitárt előttem egy vasajtót. A tetőtérre kerültünk. Ámultan néztem körbe: szinte az egész kivilágított Londont látni lehetett a magas épületről.
- Mindig ide jöttem fel az X Factor alatt, amikor volt egy kis szabadidőm és egyedül akartam lenni - nézte a várost Harry.
- Tényleg? - néztem rá. - Gyönyörű innen a kilátás.
- Igen, az - biccentett. - Senki sem tudott eddig erről a helyemről - mondta halkabban, miközben halványan elmosolyodott. Gondolom, az emlékei között kutathatott.
- Akkor, miért mutatod meg nekem? - kérdeztem csodálkozva egy kis idő múlva, mivel kijelentésével alaposan összezavart.
- Mert úgy gondolom, tartozom neked ezzel - válaszolt, miközben tekintete összefonódott az enyémmel. Az én szemeimben zavarodottságot láthatott, így folytatta: - Akkor hajnalban másképp is alakulhatott volna... - suttogta, majd közelebb lépett hozzám.
A fejemben az ominózus hajnal képei keringtek... és hirtelen elállt a lélegzetem. Lehetséges, hogy Harry... Hogy ő is... 
Elnyílt a szám, amikor Harry megfogta a kezem és közelebb húzott magához. Göndör fürtjei megcsikizték az arcomat. A hirtelen rám törő érzelmektől hátrébb léptem, tekintetem nem szakadt el az övétől. Harry arcán átsuhant valami, szemeiben vegyes érzelmek cikáztak, ahogyan engem nézett. Ajkai megmozdultak, de nem mondott semmit, ugyanis hangos nyikorgás csapta meg a fülünket, mire mindketten távolabb léptünk egymástól és a hang irányába fordultunk. A tetőtérre nyíló vasajtó előtt Louis állt.
- Öhm, megzavartalak titeket? - nézett ránk zavartan.
- Hát... - kezdtem, de Harry a szavamba vágott.
- Nem - nézett a szemembe, miközben Louisnak válaszolt.
Kikerülte Louist  és elhagyta a tetőt, becsapva a vasajtót, ami nagyot nyikordult a mozdulatra. Lefagyva álltam és nem tudtam felfogni, hogy mi is történt.
- Jól vagy? - kérdezte Louis hozzám sétálva. - Miattam viharzott így el? Ó, annyira sajnálom. Nem akartam... - mondta, miközben megsimította a karomat.
Ekkor, mintha eltört volna bennem valami, úgy kavarogtak bennem az érzelmek. Nem vettem észre, hogy sírok, míg Louis át nem ölelt. Pólójának anyagát sűrű könnyeimmel áztattam, de őt nem érdekelte. Szorosan ölelt.
- Miért kell nekem mindig mindent elrontanom? - kérdezte szomorúan.
- Louis, nem a te hibád - suttogtam.
- Figyelj, minden rendben lesz, csak beszélni kell Harryvel - mosolyodott el bátorítóan, majd az ajtóhoz lépett és lenyomta a kilincset, de az nem mozdult semmit.
- Mi a... - vonta össze a szemöldökét, miközben a vasajtót rángatta. - Ez nem nyílik.
- Mi? - léptem oda, majd letöröltem a könnyeimet, hogy legalább valamennyire látni tudjak.
Megragadtam a kilincset, de nem tudtam kinyitni. Louis teljes erejével nekitámaszkodott, de az ajtó csak nyikorgott, csukva maradt.
- Hát, itt ragadtunk - húzta el a száját.
Annyira elfoglalt, hogy lejussunk innen, hogy közben elapadtak a könnyeim, nedves csíkokat hagyva az arcomon.
- Harry hova mehetett? - kérdeztem, amikor már egy ideje csak a lentről tompán felhallatszó zenét hallgattuk gondolkodva.
- Nem tudom, mi a baja, de nagyon megbántottnak tűnt. Ilyenkor általában egyedül akar lenni - magyarázta Louis.
- Remek - hunytam le szorosan a szemem, és próbáltam visszafojtani a könnyeimet.
- Hiszen hívhatunk segítséget - csettintett Louis, majd előkapta a telefonját.
- Ez miért nem jutott eddig eszünkbe? - mosolyodtam el halványan.
Néhány perc múlva Niall és Amy segítségével kinyitottuk a beszorult ajtót.
- Tulajdonképpen, hogy csináltátok? - értetlenkedett Niall.
- Hát, csak beragadt - vonta meg a vállát Louis, majd a lelifteztünk a földszintre.
A terem még mindig tele volt jókedvű emberekkel. A zene még javában üvöltött. Az egész ugyanolyan volt, csak épp bennem változott meg minden. Szemeimmel Harryt kerestem a tömegben, de sehol sem láttam.
- Timi. Mi történt? - kérdezte Amy aggódó arckifejezéssel.
- Honnan gondolod, hogy történt valami? - néztem rá egy műmosolyt erőltetve magamra.
- Ismerlek. Azt hiszem, elég ennyi - ölelt át. - Na, ki vele.
- Nem lehetne inkább valahol máshol?
Bementünk a mosdóba, ahol megláttam magam a tükörben és rájöttem, hogy jól tettem, amikor vízálló sminket alkalmaztam.
- Gondolom, nem csak Louisval voltál ott fent... - töprengett Amy. -  Hol van Harry? - kérdezte, és ezzel pont beletalált a közepébe.
- Nem tudom - mondtam, és éreztem, hogy egy nagy könnycsepp végiggördül az arcomon.
Akadozva, de el tudtam mesélni neki mindent. Amy - hasonlóan Louishoz -, nem törődve azzal, hogy összekönnyezem, szorosan magához vont.
- Szerinted a többiek észrevettek valamit? - kérdeztem rekedten.
- Nem hinném - rázta meg a fejét. - Niall sem vett észre semmit, pedig ott álltál előtte. A fiúk néha nagyon nem figyelnek az ilyen részletekre... Viszont a barátnők igen - nyújtott felém egy zsepit.
Visszamentünk a terembe, ahol a többiek még javában jókedvűen táncoltak. Eszembe jutott, hogy a táskámat az egyik svédasztalnál felejtettem, így otthagytam a társaságot és megindultam az asztalokhoz...
És ekkor megtorpantam, mivel olyat láttam, amitől újra könny gyűlt a szemembe. A forró könnycseppek friss patakként folytak végig az arcomon.
Most éreztem meg igazán, milyen, amikor valami olyan fáj, amit nem tudsz megállítani...

32. fejezet - X-Factor ~ Afterparty

Helló! Hát itt a legújabb fejezet. :) 

Fontos: mivel ez egy blog, nem történik

 minden a valósághoz hűen, így az időrendi 

sík sem egyezik meg... So, jó olvasást! xx

*Timi szemszög*

- Indulunk! - kiáltotta el magát Louis, mire mindannyian kitódultunk a házból (Zayn-nél gyűltünk össze) és beültünk a buszba.
Az X Factor-épület körül - és benne is - rengeteg ember nyüzsgött. Viszonylag gyorsan bejutottunk. Egy headsetes férfi a nézőtérre irányított minket (az első sorokban foglaltunk helyet), mivel nem mehettünk a fellépőkkel az öltözőjükbe (?). Kényelmesen befészkelődtem az ülésbe és vártam, hogy elkezdődjön a műsor. Mosolyogva beszélgettünk a lányokkal, amikor végre vakítóan felvilágosodott a színpad és megjelentek a műsorvezetők is. Hangos tapsvihart követően elkezdődött a műsor. A top 7 versenyző közül Christopher Maloney által énekelt I'm still standing-gel elindult a ma esti verseny. Szórakozottan énekeltünk, tapsoltunk, majd így következett a többi versenyző is. A reklámszünetben persze megvitattuk a fellépőket.
- Kimegyek a mosdóba - állt fel Loló, majd utat kérve magának kisétált a stúdióból.
Közben vége lett a szünetnek, így már nem jöhetett vissza, csak néhány fellépő után, amikor megmutatták a tévénézőknek a nyereményeket.
- Miről maradtam le? - huppant le mellém.
- Fellépett Rylan Clark, a Union J és valamilyen James - soroltam.
- Ja, oké - biccentett. - Akkor nem maradtam le a fiúkról. Amúgy is, idén még nem néztem egyetlen élő adást sem... nem volt rá időm. Viszont az előválogatókat igen.
Egy negyed órán belül aztán a műsorvezető bejelentette, hogy most a One Direction következik, mire heves ováció tört ki a nézőtéren. Mi is felpörögve vártuk őket. A fellépés nagyon jó volt. Az egész stúdió tombolt a dalra.
Ezután kihirdették a két "párbajozót". A párbajdalok után a zsűri eldöntötte, hogy ki jut tovább. A kiesőt a versenytársai búcsúztatták, mialatt mi tapsoltunk. A műsorvezetők elbúcsúztak a tévénézőktől. A kamerák elsötétültek, a színpadon egyre több ember tűnt fel. Mi elhagytuk a stúdiót és megkerestük a fiúkat. Biztosítottuk őket, hogy milyen jók voltak....

***

A nyári éjszakában átvonultunk az épület egy másik szárnyába, ahol már készülődtek az after-partira. Az óriási terembe lépve rengeteg ember nyüzsgött, beszélgetett, nevetett, evett-ivott. A terem egyik végében pedig egy óriási üvegajtón át lehetett kijutni egy medencéhez, de ezt most senki sem vette igénybe. Egyrészt, mert mindenki ruhában álldogált, másrészt sötét volt már, és nem volt felkapcsolva a medencei világítás.
A vendégek között voltak az X Factor versenyzői is. A fiúk azonnal be akartak mutatni minket valamelyik bandának, mivel elmondásuk alapján nagyon jó fejek stb., így átvágtunk a termen és megálltunk egy nagyobb csoportnál, akik hangosan röhögve beszélgettek.
- Hé, itt vannak a 1D-s srácok! - nézett felénk egy sötétbarna hajú fiú, majd még további három srác fordult felénk és fiúsan köszöntötték Harry-t, Liam-et, Niall-t, Zayn-t és Louis-t, végül észrevettek minket is.
- Ők itt Loló, Timi, Abe, Rikki, Clara és Amy - mutatott be minket Harry. - Ők pedig a Union J tagjai, azaz George, Josh, JJ és Jaymi.

- Sziasztok - biccentett az egyikük, azt hiszem George a neve. Széles mosollyal az arcán nézett végig rajtunk.
Én közben Loló-val váltottam pár szót, így csak félig figyeltem rájuk, de valamire felkaptam a fejem, ugyanis George elképedten nézett ránk, miközben a többiek a szemüket törölgetve röhögtek. Egy pillanat alatt jöttem rá, hogy tulajdonképpen egy embert néz csak. Lolót. Khm... Oldalba böktem barátnőmet, mire ő felnézett a telefonjából.
- Mi a... - bökte ki végül George.
Loló falfehér arccal állt mellettem, és ha nem fogom meg a kezét, szerintem el is ájult volna, ugyanis George volt az a srác, akivel leöntette magát az ominózus üvegezésnél...
- Öhm... - vörösödött el Loló. - Én... Hát... mennem kell - motyogta, majd megfordult és el akart sietni, így elengedte a kezemet, de mégsem tudott "megszökni", mivel George karon ragadta és visszahúzva maga felé fordította.

*Loló szemszög*
George még mindig a karomat fogta, így tényleg letehettem a tervemről, miszerint elrohanok...
- Égsz! - nevetett Louis.
- Nem égek - ráztam meg a fejem, de éreztem, hogy az arcszínem valóban a paradicsom színére hasonlíthat.
- De. De égsz - röhögött tovább, miközben a karomat fogó George még mindig némán figyelt.
Mindenki nevetett körülöttem - kivéve George-t -, én meg úgy éreztem, mindjárt megnyílik alattam a föld és elsüllyedek.
- Kösz, Zayn - szűrtem ki a fogaim közül.
- Én csak adtam egy feladatot - tette fel a kezeit vigyorogva. - Te hajtottad végre!
A karomat  fogó kéz elengedett, mire bátorságot véve felnéztem. Egyenesen George szemeibe.
- Hé - mosolyodott el. - Ezzel még tartozom neked! - kacsintott, és láttam a szemében, hogy valamire készül.
A következő pillanatban felkapott és a mögöttünk levő üvegajtót kitárva kivitt, majd egy mozdulattal a medencébe dobott. Olyan gyorsan történt az egész, hogy szinte fel sem fogtam még, amikor már levegő után kapkodva, teljesen átázott ruhával rugaszkodtam fel a víz felszínére. Eközben kis társaságom is még jobban szórakozott rajtam.
- Segíthetek? - nyújtotta felém George a kezét. - Most már kvittek vagyunk, mivel te is gúnyt űztél belőlem - tette hozzá.
Figyelmen kívül hagyva a felajánlott kezét kimásztam a medencéből és próbáltam minél több vizet kiszorítani a ruhámból. A piros anyag ólomsúlyosan tapadt a testemre.
- Keríteni kéne neki valami szárazat - tűnődött Zayn, mire dühösen megragadtam és belöktem a vízbe.
Ő röhögve mászott ki a medencéből és önszántából ugrott vissza, mire elképedve néztem rá. Hát, ez nem jött be.
Összeszorított fogakkal kerestem meg tekintetemmel a Union J szépfiúját. Egyből eldöntöttem, hogy nem kedvelem. Sőt, utálom...
- Oké, gyere, megmutatom hol találsz hajszárítót - lépett mellém George, mire lesajnálóan ránéztem.
- Pont te fogsz segíteni nekem? Bedobtál a medencébe!
- Mert megérdemelted - rázta meg a fejét nevetve.
Inkább lenyeltem, amit kapásból mondani akartam, és elindultam.
- Hová mész? - hallottam George hangját a hátam mögül.
- Egyedül is boldogulok - szóltam hátra. - Keresek egy hajszárítót vagy valami.
- Mégis hol? Az étterem konyháján? Mert pont oda tartasz - ért mellém, mire megfordultam és egy másik irányba indultam.
- Gyere már velem - állt elém George, így kénytelen voltam megtorpanni.
Sóhajtottam egyet, majd követtem őt. Átvágtunk a beszélgető-táncoló-eszegető tömegen és újra a stúdió épületéhez értünk. Végigmentünk pár folyosón, végül az öltözőknél kötöttünk ki. Az egyik ajtón bementünk, majd George egy sminkes pultról felkapott egy hajszárítót.
- Tessék - nyújtotta felém, de mielőtt megfoghattam volna, visszarántotta és elkapta a csuklómat.
Az arca vészesen közel volt az enyémhez. A félhomályban tekintetét belefúrta az enyémbe, majd közelebb hajolt hozzám és megcsókolt. A világ megfordult körülöttem. Szédülni kezdtem, így kétségbeesetten húztam közelebb magamhoz, majd a hajába túrtam. George felnyögött, mire észbe kapva gyorsan eltoltam magamtól. Nem bírtam állni tovább a tekintetét, ezért kirohantam a szobából...

31. fejezet - I miss something...

/Valami hiányzik.../

Nem tudom, mikor aludtunk el végül, de arra nem emlékeztem, hogy visszamentem volna a szobámba...
- Liam, tegnap itt hagytam a... - hallottam egy távoli hangot.
Álmosan nyöszörögtem, kinyitottam a szememet miközben megfordultam. Illetve meg akartam fordulni, csakhogy valami nem engedett. Liam egyik karjával szorosan magához ölelve aludt. A gyomrom összerándult, ahogyan rá néztem. Megfagytam, nem tudtam megmozdulni. Hogyan kerültem én ide? Ez a kérdés suhant át az agyamon. Óvatosan kibújtam Liam öleléséből és felültem az ágyban. Hirtelen eszembe jutott, hogy mi is ébresztett fel. Szemeimmel a hang irányába néztem, és megláttam Harryt. Elkerekedett szemekkel, de pimasz mosollyal az arcán állt az ajtóban és minket nézett.
- Nem akartam zavarni - mondta, majd megfordult és nevetve kiment a szobából.
- Harry! Várj! - kiáltottam utána, de már túl messze járhatott, hogy meghalljon. Bele sem mertem gondolni, hogy ezt hogyan magyarázzuk ki a többiek előtt, mivel Harry valószínűleg tudatni fogja velük a látottakat. Ó, jaj. No comment.
Kikecmeregtem az ágyból, majd visszanéztem az alvó fiúra. Mellkasa egyenletesen, lassan emelkedett, békésen aludt. Átmentem a szobámba, átöltöztem és lementem reggelizni. Nem törődtem a kérdő, értetlen pillantásokkal, amik engem szegélyeztek miközben ettem. Ez csak akkor tőrt meg, amikor Liam kócos hajjal, "most keltem fel" mosollyal az arcán belépett a hotel éttermébe és leült mellém.
- Liam, Clara? Jól szórakoztatok az éjszaka? - nézett ránk Harry vigyorogva.
Liam olyan döbbent arcot vágott, hogy azt hittem kiesik egy falat a szájából.
- Mi van? - rázta meg a fejét. - Miért is szórakoztunk volna? - értetlenkedett.
- Tegnap este nem tudtam visszamenni a szobámba. Valószínűleg elnyomott mindkettőnket az álom és így nálad aludtam - suttogtam, de nem néztem Liamre.
- Azt tudom - bólintott mosolyogva. - De... még mindig nem értem Harryt. Attól, hogy nálam aludtál, mi történt? Mert semmi.
- Ó, kicsi, buta Liam - csóválta a fejét Louis mosolyogva, majd megkerülte az asztalt.
A szúrós pillantásaim sem törölték le a mosolyt az arcáról. Közénk lépett, majd elénk tartott egy telefont. A képernyőn rólunk volt egy fénykép, amit Harry készíthetett, amikor betévedt Liam szobájába...

***

Nem történt semmi. Ezt próbáltam reggel óta elhitetni magammal és többnyire el is tudtam fogadni. De ahányszor ránéztem a barna szemű, kedves fiúra, nem tudtam csak közömbösen gondolni rá. Reggel óta látványosan kerül, és nem tudom, miért. Talán még ő sem. Hiszen tényleg nem történt semmi köztünk. Csak egy ágyban aludtunk... Csak azért, mert így alakult. A fiúk persze nem akartak leszakadni a témáról, de mivel belátták, hogy békén kellene hagyniuk Liam-et (és engem is), abbahagyták. 

A szobám teraszán ültem és a laptopomon pötyögtem. A többiek mind a hotel medencéjében szórakoztak, de nekem nem volt kedvem, így csak meghúzódtam az árnyékos erkélyen. A közösségi portálokat nézve aztán elszorult a torkom. Töménytelen mennyiségű utálkozó üzenet... Könnybe lábadt szemekkel hajtottam le a laptopom tetejét, és ekkor megláttam Liam-et. A szobája teraszán állt és töprengve nézett rám. Egy darabig egymás szemébe néztünk. Szólásra nyitottam a számat, de ő elfordult és bement a szobába. Értetlenül bámultam utána. Miért csinálja ezt velem? Mit tettem, hogy ezt érdemlem?

*Timi szemszög*

A kellemes napsütésben feküdtem a napágyon. Mellettem napozott Loló és Rikki is. A többiek -kiegészülve Clara-val és Liam-mel - hangos csobbanások közepette szórakoztak a medencében. Ki sem kellett nyitnom a szememet, el tudtam képzelni őket. Kényelmesen élveztem a nap melegségét, amikor hideg vízcseppek hullottak felhevült bőrömre, majd göndör fürtök csikizték meg vállamat. Összerezzenve nyitottam ki a szememet, de késő volt. Harry erős kezeivel megragadott és az ölébe kapott, majd beugrott velem együtt a medencébe...
Néhány másodperce még a parton napoztam, most meg már a medence vizében küzdöttem játékosan Harry-vel. Más körülmények között az őrületbe kergetett volna ezzel, de hogyan is haragudhattam rá, amikor mosolyával máris elnyerte bocsánatomat?...
- Megérkezett Zayn és Abe! - nézett Loló a hotel felé.
Abe és Zayn valóban mosolyogva lépkedtek felénk fürdőruában. Csatlakoztak hozzánk a medencében és közben elmesélték, hogy milyen is volt Los Angelesben. Elmondásuk alapján igazán jól érezték magukat. Abe-et teljesen elvarázsolta LA lüktető nyüzsgése és a csodás tengerpart.

***

Kora délután aztán nekikezdtünk a lázas pakolásnak, mivel éjszaka már a London felé tartó repülőn leszünk. Ma van a fiúk utolsó NYC-i koncertje. Még mindig nem értem, hogyan bírják ezt a feszített tempót és a folyamatos utazást...

Egész estig az arénában próbáltak, minket ezalatt Lou (a stylistjuk) végigvezetett a kulisszák mögött. Nem is sejtettük, hogy mennyi ember felelős a banda fergeteges koncertjeinek működéséért. Elképesztő volt nézni a rengeteg nyüzsgő stábtagot.

A koncert szokásosan fantasztikusra sikeredett. A fiúk megint kitettek magukért. A fellépés után visszamentünk a hotelbe. A csomagokat már bepakolták egy kisbuszba, majd egy kis kikapcsolódást nyújtó bowlingozás után elindultunk a reptérre. Az utat mindenki végigaludta, hiszen éjszaka utaztunk. Valamikor napkelte után megérkeztünk a fővárosába. A Big Ben kivilágított tornya melegséggel töltött el. Hiába New York minden csillogásáért, Londont nem lehet felülmúlni...

***

Egy hét után, bőröndökkel a kezünkben léptünk be londoni lakásunk ajtaján Amy-vel és Clara-val. Egész délelőtt a csomagokkal bíbelődtünk és helyreraktunk minden cuccot. Abe a szomszédságunkban ugyanezt tette. Szóval, mindenki a saját otthonában pakolászott. 

Amy elment ennivalót vásárolni, Clara meg átment Abe-hez segíteni kipakolni (hárman gyorsabban végeztünk), így egyedül voltam. Épp a pólókat rakosgattam vissza a szekrénybe, amikor megcsörrent a telefonom. Anya hívott. Mosolyogva felvettem. Elmondtam neki, hogy visszatértünk NY-ból. Örült, hogy végre megint "közelebb" tudhat magához. Hiszen Amerika mégis egy másik kontinens... Elmeséltem neki néhány dolgot a Big Apple-ről, majd ő is beszélt az otthon történtekről. Most először éreztem azt, hogy hiányzik. Hiányzik minden, amit otthon hagytam. Az illatok, színek, megszokott dolgok, a szobám, de legfőképp a családom. Szóval minden. Hallani akartam apa hangját is, így anya odaadta neki a telefont. Apa persze szokásához híven, egyből mosolyt csalt az arcomra egy értelmetlen viccel. Pedig most legszívesebben szomorkodtam volna. A honvágy ólmos súlyként telepedett rám. Apa érezhette, hogy mi a helyzet, így megígérte, hogy hamarosan webkamerázunk majd...

Clara végül úgy döntött, Abe-nél alszik, mivel nagyon érdekelte, hogy milyen is "az angyalok városa". Amy-vel tartottunk egy laza filmnézős estét. Ezer éve volt már, hogy csak mi ketten, együtt voltunk, így most kihasználtuk az alkalmat. Szóval, nagyon jól telt az esténk: pasik nélkül, felcopfozott hajjal, egyszerű ruhákban, smink nélkül... egyszerüen lazán.

***

*Louis szemszög*
Egy hete sem tértünk haza New Yorkból, készülhettünk is fellépni a brit X-Faktorban. Mivel ez a műsor eléggé közel áll a szívünkhöz, azonnal igen mondtunk, amikor felkértek minket rá.
Persze egy feltételünk azért akadt. Mivel meghívtak minket az after-partira is, magunkkal vihettünk néhány személyt. Nem kérdés, hogy kiket választottunk...