39. fejezet - Our love fights the distance

/A szerelem legyőzi a távolságot/

Update:
- a bevezető + szereplők rész változott/bővült
- az angol fejezetcímek magyar megfelelőjét 
rögtön a cím alatt olvashatjátok
Új fejezet, nektek. 

Komizni, pipálgatni!:)) 

Please. *-*

*Timi szemszög*
A húsok egy része valóban elégett, így azt nem is akarta senki megenni. Niall sajnálta persze a legjobban, hogy ki kell dobni őket. Ed rendelt pizzát, és ott volt még a zöldség-mix a húsokhoz.
Nevettünk, eszegettünk, beszélgettünk... akárcsak az átlagos emberek egy sütögetésen. Minden gondolatommal azon voltam, hogy távol tartsam magamtól az érzést: hamarosan haza kell utaznunk.

*Clara szemszög*
Liam elnézést kérve a kert végébe sétált fogadni egy telefonhívást. Egy pillanatra néztem csak utána, de nem tudtam levenni róla a szemem. Még mindig előttem lebegett a kérdés: Miért? Miért nem beszél velem? Miért nem magyarázza meg? Miért... Sóhajtottam egyet, majd odasétáltam hozzá. Nem arról volt szó, hogy kihallgatom, nem is ezért mentem oda. Megvártam, míg befejezi a telefonbeszélgetést, majd elé léptem.
- Liam.
- Clara - mosolygott rám halványan. - Mit szeretnél?
- Beszélni veled - néztem a szemébe. - Mert pont ez az. Nem tudom, mit szeretnék, mivel nem tudom, mi van - mondtam.
- Jó, szerintem üljünk le ide előbb - mutatott Liam a ház mögött levő padra. Leültünk, majd kérdőn felém fordult.
- Tudod, miről beszélek, nem? - kérdeztem kicsit kínosan, miután ő nem szólalt meg.
- Nem, Clara, tényleg nem tudom - tiltakozott kicsit hevesebben a kelleténél.
- Liam - szólaltam meg végül. Elhatároztam, hogy most vagy soha. - Miért csinálod ezt velem? Tudom, hogy ez nem véletlen. Azóta nem beszélsz velem, csak minimálisan. Nem keresed a társaságom, valósággal kerülsz. Úgy viselkedsz, mintha megbántottalak volna, vagy nem is tudom. És kerülöd a témát - fakadtam ki. - Miért? - kérdeztem végül.
Liam egy pillanatig a közelben álló fa zizegő leveleit bámulta, majd sóhajtott egyet és a szemembe nézett.
- Clara, tudni akarod? Akkor elmondom - bólintott. Az arckifejezésétől egy furcsa érzés kerített hatalmába.  - Azért nem beszélek veled, nem keresem a társaságod, mert nem tudom, mit érzel. Nem akarok semmit elhitetni veled. Érted? Nem akarom, hogy azt hidd, miattad szakítottunk Danielle-el - mondta őszintén. - Mert érzek valamit irántad, ezért nem akarlak megbántani. Mert nem tudom, mit érzek még Danielle iránt. Fáj, de nem úgy, ahogy bárki is gondolná. Az fáj, hogy hogyan lett vége köztünk. Mert én szerettem. Legalábbis egy darabig tényleg így gondoltam - nézett egy pillanatra félre. - Aztán jöttél te és minden megváltozott. Minden beszélgetésünk, nevetésünk és együtt töltött percünk után egyre jobban kezdtem másképp nézni rád. Nem csak... barátként. De minden pillanatban a gondolataimban járt Danielle. Őt sem akartam megbántani - nézett pár pillanatig a földre, miközben az ajkát harapdálta. - Bárcsak tudtam volna, mit történik valójában... De erre nem ébredtem rá időben. És egy idő után téged okoltalak. Azért, mert már nem úgy gondolok Danielle-re. Azért, mert te ébresztettél rá az igazi érzéseimre - mondta, majd felsóhajtott. Azért, mert beléd szerettem - suttogta, miközben bennem egy pillanatra megállt az ütő.
Mialatt beszélt néha még levegőt venni is elfelejtettem. Liam érez valamit irántam? Millió gondolat cikázott az agyamban egyszerre, amitől egy pillanatra meg is szédültem, miközben lehunytam a szemem. Amikor kinyitottam, Liam érzelemdús tekintetével találkoztam először.
- Te akartad tudni - bólintott halványan mosolyogva Liam, majd felállt. - Egyszer úgyis megtudtad volna - nézett egy pillanatra rám, majd visszaindult a többiekhez.
- A reakciómra nem is vagy kíváncsi? - kérdeztem, mire megfordult.
A füvet nézve álltam, amikor meghallottam közeledő lépéseit. Hirtelen elmosolyodtam és felnéztem. Liam ajkai is felfelé görbültek, ahogy megállt előttem, majd közelebb hajolt hozzám. Ismerős illatától pillangók ébredtek a hasamban, miközben megragadtam az ingét. Liam apró csókot lehelt az ajkaimra, amitől szinte teljesen elveszett a türelmem és mohón csókoltam vissza. Pár pillanatig egymás szemébe néztünk, majd eddigi "rejtekhelyünket" elhagyva, visszasétáltunk a többiekhez.
- Hé, már minden rendben köztetek? - nézett ránk mosolyogva Louis.
- Nagyon is - bólintott Liam, miközben újra társaságunk közé ültünk.
- Összejöttetek, mi? - poénkodott röhögve Niall, majd az elpiruló arcunkat látva abbahagyta a nevetést. - Ti összejöttetek! - kerekedett el a szeme, majd szélesen elvigyorodott.
Én közben Liamre néztem, mivel nem tudtam, hogy tényleg ezt jelentette-e a csókunk vagy sem. Ő is ugyanígy tett, így összefonódott a tekintetünk. Liam szemeiben egy kérdést láttam formálódni. Tudtam, mire gondolhat. Elmosolyodtam. Az ajkai elnyíltak egymástól, ahogyan felfogta, amit sugallni próbáltam, majd hirtelen elnevette magát és Niallre nézett.
- Igen - mondta. - Megpróbáljuk - mosolyodott el.
- Ó, szóval ennyire rendben van minden - bólintott Harry vigyorogva.

***

*Timi szemszög*

[késő délután]

Amikor már hűvösebb kezdett lenni a levegő, jobbnak láttuk befejezni a grillpartit, így elbúcsúztunk Edtől. Loló Georgehoz vitette magát egy taxival, Rikki és Louis esti filmnézés-maratont terveztek, Liamre és Clarára egy kiadós beszélgetés várt, Abe és Zayn sétálni indultak. Niall és Amy nem terveztek semmi estére, ahogy mi sem, így megbeszéltük, hogy a fiúk átjönnek az Amyvel közös lakásunkba.

A nappaliban ültünk, a szőnyegen. Körülöttünk rengeteg chipses zacskó, ropis és pizzás doboz tornyosult, miközben beszélgettünk. Mindenről. A jövőnkről. A következő napokról. A nyárról. A távolságról. A hiányról... 

Azt hiszem, sosem akartam még ennyire, hogy tovább tarthasson ez az egy hónap. Hogy később kelljen hazautaznunk. Hirtelen rengeteg minden kötött ehhez a városhoz: az emlékektől kezdve a barátságokig.
Minden.
London a szívemhez nőtt, minden kis részletével együtt. Ugyanezt érezhette Amy is, ahogyan Niall óvó ölelésében ült, akárcsak én Harryében.

Mind a négyen kétségbeesve kapaszkodtunk az utolsó napokba, amiket egyelőre együtt tölthetünk, hiszen ki tudja, mit hoz a jövő. Két kapcsolat, melyre ugyanaz a sors vár... Választóút elé néztünk, amire egyikünk sem volt felkészülve. Nem tudtuk, milyen távkapcsolatban élni, hiszen nem nagyon volt tapasztalatunk hasonlóban.

*Niall szemszög*

A nyár elején csak azt gondoltam, hogy ez is csak egy következő fergeteges nyár lesz. Tele fellépésekkel, bulikkal, díjátadókkal, stúdiózással... Csak egy átlagos nyár. De amióta megismertem Amyt, vele kapcsolatban semmi sem átlagos. A kapcsolatunk sem. Nem csak egy tiniszerelem vagy egy nyári kaland, ami szertefoszlik az ősz első elsárgult, lehulló leveleivel. Ennél sokkal több. Legalábbis ezt remélem.
És végignézve Harryn és Timin, tudtam, hogy ők sem éreznek másképp...