35. fejezet - Éjjeli séta ~ Randi

#New :))  35. fejezet. 
Komikat szeretnééék! :D

A busz hazavitt mindegyikünket. Szerencsére nem követett minket senki - legalábbis nem tudtunk róla. A jármű végül megállt az Amyvel közös lakásunk előtt. Ekkor már csak hárman voltunk - Abe, Harry és én, mivel Amy Niallnél alszik ma.
Harryvel a többiek előtt nem nagyon tudtam beszélgetni, így többnyire csak széles mosollyal az arcomon, Harry vállának döntve a fejem, miközben ő átkarolt, hallgattam a poénokat. Csak akkor jöttem rá, mennyi minden tolong bennem, amikor kiszálltunk a buszból, és Abe elköszönve tőlünk, kettesben hagyva minket a kivilágított utcán.
Harry elgondolkodva nézte a távolodó buszt. Göndör fürtjei kicsit kócosan álltak, egyik kezét lazán a zsebébe süllyesztette, miközben én tekintetemet rajta pihentettem. Nem tudtam betelni a látványával. Tekintete egy pillanat múlva rám tévedt. Zöld szemeivel mosolyogva nézett a szemembe.
- Mondd, hogy eddig nem álmodtam - suttogtam, miközben ujjait az enyémre kulcsolta.
Halkan felnevetett, majd közelebb vont magához, kezét a derekamra helyezte és megcsókolt.
- Ez elég bizonyíték? - kérdezte vigyorogva.
- Azt hiszem, igen - fúrtam a fejem a mellkasába, mélyen beszívva az illatát.
- Van kedved sétálni? - kérdezte.
- Ilyenkor? - nevettem el magam. - Persze - nyomtam egy puszit az arcára.
Ujjaink újra összekulcsolódtak, majd elindultunk a közeli parkba. Az éjszaka közepén. Csak én és ő. Az égbolt tiszta volt, így láthatóvá vált pár csillag és a hold is. Kellemes nyári szellő lengedezett, így nem is fáztam. Mondjuk, szerintem szibériai körülmények között sem figyeltem volna erre, mivel valami sokkal fontosabb kötötte le a figyelmemet. Valami, amitől úgy dobogott a szívem, hogy szinte kiugrott a helyéről. És ezt csakis Ő váltotta ki belőlem.
- Mit csinálsz? - nevetett fel Harry, amikor lekaptam a magassarkúimat és az üde fűben lépkedtem tovább.
- Ha tudnád, milyen ezeket órákig viselni, nem kérdeznéd - álltam meg előtte, mire huncutan magához húzott és megcsókolt.
- Ez az egyik, amit kedvelek benned - bökte meg az arcomat finoman az orrával. - Hogy olyan természetesen tudsz viselkedni mellettem - mondta, miközben sétáltunk.
- Tényleg? - kérdeztem mosolyogva, válaszul bólintott. - Harry... - néztem rá kicsit bizonytalanul.
- Hm? - húzta halvány mosolyra a száját.
- Te ezt... Vagyis te meg én... - makogtam összevissza. - Szóval... - fújtam ki a levegőt, mivel nem tudtam, hogyan tehetném fel a kérdést.
Szerencsére Harry értette, mire gondolok, így nem is kellett tovább erőlködnöm.
- Timi - állt meg, majd zöld szemeit az enyémbe fúrta. - Nem tudom, mivel érdemeltem ki egy ilyen lányt, mint te... Sohasem játszanék veled vagy bántanálak meg - valamiért teljes mértékben hittem neki. - Én ezt komolyan gondolom veled... - mondta, miközben tekintetünk még jobban összefonódott. - Mert szeretlek.
A lélegzetem megakadt egy pillanatra a szó hallatán. Az érzékeim felélénkültek, ahogyan Harry ajkai az enyémet súrolták. Kimondta. És hittem neki. Hallottam már ezerszer ezt a szót - filmekben, dalokban stb. -, de sosem váltott ki belőlem még ilyen érzelmeket senki iránt. És a tudat, hogy Harry komolyan gondolja velem, szinte szárnyakat adott. A kétely, ami eddig csíráját vetette bennem, teljesen eltűnt, és helyébe határtalan boldogság lépett.
Önfeledten sétáltunk a kihalt parkban, gyér utcai fényben, mégis mindent különlegesnek éreztem mellette. Valahogy a világ szebbnek tűnt most. Szóval, erre gondol mindenki, amikor a szerelemmel járó dolgokról beszélnek? A gondolattól felnevettem, mert végre megértettem az eddig nevetségesnek talált dolgokat...
Valamikor végül felmentünk a lakásba. Harry nem mondta, hogy egyáltalán haza akar-e menni, de nem is bántam. Amíg Harry kiment a mosdóba, én bementem a szobámba. Meglátva az ágyamat, egy álmos ásítás hagyta el a számat, és szinte vonzott a puha ágynemű látványa, mivel fáradt voltam. Úgy, ahogy voltam ráfeküdtem, és Harry szöszmötölésének hangjait hallgattam, míg le nem csukódtak a szemeim. Egy pillanat múlva ki is nyitottam őket, ugyanis egy puha ujj simított végig az arcomon. Tekintetem Harryt találta meg először, mivel velem szemben feküdt az ágyamon és mosolyogva nézett.
- Itt maradsz? - kérdeztem.
- Csak, ha szeretnéd...
- Maradj - motyogtam, miközben feljebb csúsztam és középre toltam a párnámat, hogy neki is jusson.
- Te tényleg nem vetted észre, hogy... - nézett rám elgondolkodva Harry - beléd estem?
- Inkább nem hittem benne. Azt hittem, csak képzelődöm. Túlságosan elérhetetlennek tűntél.
- Pont te mondod ezt - csóválta meg a fejét vigyorogva. - És azon a hajnalon? Akkor is "elérhetetlen" voltam? - kérdezte.
- Hát... - pirultam el. - Ott volt a szél - böktem ki somolyogva, mire Harry hitetlenül felnevetett.
- A szél? - vonta fel az egyik szemöldökét, miközben játékosan megbökte az orromat.
- A szél - bólintottam elmosolyodva, majd felkönyököltem és megcsókoltam.
A mellkasára dőltem és ásítottam egy aprót. Harry egyenletesen simogatta a hajamat, amíg szemhéjaim el nem nehezültek és elaludtunk...

*Loló szemszög*
[pár órával korábban]
Feledhetetlen volt a banda mai koncertje. Az életem egyik legjobb része, hogy ilyen csodás embereket ismerhettem meg a barátaimban...
Miután hazavitt a busz, beléptem a lakásomba, majd átöltöztem valami kényelmesbe, és egy finom kakaóval a kezemben leültem a tévé elé. De a sorozat bámulása helyett a gondolataimmal foglalkoztam inkább.
Az este kezdetén még nem tudtam túlságosan önfeledt lenni, és ennek két oka is volt. Az egyik: Timi és Harry. Nagyon sajnáltam, hogy rosszra fordultak köztük a dolgok. Nem tudtam, hogy segíthetnék, így csak arra gondoltam, hogy biztosan minden rendbe jön hamarosan... És így is lett. Örülök annak, hogy ők megtalálták egymásban, azt akit kerestek... És mi van velem?
Itt a másik ok: George.
Gondterhelten sóhajtottam. Az agyam azon volt, hogy elfelejtsem őt, de a szívem mást diktált. Nem tudtam, mit érzek iránta, csak azt, hogy vágyom a közelségére, az érintésére, a mosolyára. Amióta megcsókolt, nem tudom kiverni a gondolataimból. És holnap randizni megyünk... A gyomrom görcsösen rándult össze az izgatottságtól...

[másnap délután]
Töprengve álltam a tükröm előtt. Az összképem egészen elfogadhatóan festett. Talán még csinos is voltam a barackszínű nyári ruhámban. Egy hasonló színű balerinát vettem fel a lábamra, majd feltettem egy alap sminket és lehuppantam a fotelembe.

Pár percig rádiót hallgattam, majd megszomjaztam, így átmentem a konyhába egy pohár vízért. Amint a számhoz emeltem azt, csöngettek, így szinte félrenyeltem a vizet. Nem lenne túl szerencsés épp most megfulladni, így köhögve botorkáltam ki az ajtóhoz, és kinyitottam. George állt előttem egy egyszerű fehér pólóban, ami jól kihangsúlyozta a szemszínét.

- Jól vagy? - vonta fel az egyik szemöldökét a "mindjártvégem" köhögésemre utalva.

- Persze... - bólintottam. - Csak vizet ittam...

- Te és a víz. Érdekes a kapcsolatotok, az biztos - nevette el magát.

Bezártam az ajtót, majd lementünk az épület elé. Egy taxi már ott várakozott, így csak be kellett ülnünk. 

- Egyébként, hová megyünk? - kérdeztem.

- Egy jó helyre. Majd meglátod... - kacsintott George, és az autó elindult...