42. fejezet - Miles away from You

/Mérföldekre Tőled/

Sziasztok! 

Megint új fejezet... x :)

*Amy szemszög*
Már napok óta nem tudtunk Niallel Skype-olni, mivel ő nem nagyon ért rá, így maradtak a gyors telefonbeszélgetések, amikben szinte csak a legfontosabb dolgokat tudattuk a másikkal. Ennek fényében felettébb izgatottan ültem le a laptopom elé, amikor Nialltől kaptam egy üzenetet, hogy végre tudunk webkamerázni is.
Pár pillanat múlva végül megpillantottam a mosolygós fejét, ami belőlem is hasonló reakciót váltott ki. Mint egy kisgyerek, aki végre megkapja álmai ajándékát, úgy bámultam a képernyőt csillogó szemekkel, aminek másik felén Niall hasonlóan nézett rám.
- Olyan jó látni téged! - sóhajtott fel Niall önfeledten.
- Én is boldog vagyok, hogy végre látlak - mosolyodtam el.
- De olyan távol vagy - biggyesztette le a száját.
- Igen. De neked most úgy is a turnétokra kell koncentrálnod - jelentettem ki. - Biztosan élvezed...
- Igen, nagyon. Minden koncert fergeteges. Lehengerlő, hogy milyen ereje van az egésznek. Az a rengeteg rajongó! - bólogatott Niall izgatottan. - Képzeld, ma... - kezdett bele valamibe, de nem tudta folytatni, mert Louis és Zayn vigyorgó feje hirtelen megjelent kamera előtt, majd vad integetésbe kezdtek.
- Szia, Aaamyyy! - üdvözöltek.
- Sziasztok! - köszöntem nevetve.
- Hú, ha látnád Niall milyen nélküled! Folyton rólad dumál, minden alkalmat megragad, hogy felhívhasson, próba közben néha belekölti a nevedet a szólóiba... Semmi más nem jár az eszében, csak te - mesélte Louis, miközben Niallt bökdöste.
- Hagyd már abba! - motyogta vörös fejjel az ír manóm, majd kitaszigálta Lou-t a képből.
- Bocsi, csak Louis unatkozik... - magyarázkodott zavartan.
- Nem is! Minden igaz, amit mondott! - hallottam Zayn hangját valahonnan a háttérből, mire elnevettem magam.
- Semmi gond, Niall - mosolyodtam el. - Te is nagyon hiányzol nekem... Nagyon - néztem komolyabban a kamerába.
- Ennek örülök - mutatott rám a kamerában Niall.
Összesen másfél órát tudtunk Skype-olni, mert utána készülődniük kellett az esti koncertre...

*Timi szemszög*

Amióta hazaértünk, sős, még Londonban sem csekkoltam semmilyen közösségi oldalt, így most, hogy volt időm, este felmentem Twitterre. Meglepetten néztem az alaposan megszaporult követőim számát, majd elolvastam egy tucat nekem küldött kedves tweetet, és válaszoltam is párra. A sok pozitív dolog között, aztán... 

Aztán megakadt a szemem egy tweeten. A bejegyzés írója nekem szánt mondataival könnyeket csalt a szemembe... de ezek most nem az örömtől fakadtak. Döbbenten olvastam el a sorokat, majd még több hasonlóan szemem elé kerülő tweetet. 

A sok kedves üzenet, mintha egy pillanat alatt szertefoszlott volna. Az agyamat az a sok gyűlölködő tweet töltötte meg.  

"Nem illesz hozzá!", "Nem érdemled meg Őt!", "Csak kihasználod a helyzeted!", "Egy elkényeztetett dög vagy!", "Hagyd Harryt békén, Ő nem a tied!", "Csak a pénze kell neked, mi?!" és ezek még csak a legnyomdaképesebb verziók voltak...

Legbelül mindig tudtam, hogy ez lesz. Csak valahogy sosem tudtam elfogadni. A tény, hogy ezek közül minden nekem szól, kezdett szétszaggatni belülről.

Miért? 

Miért gyűlölnek? Hiszen nem is ismernek...

Homályos tekintettel megragadtam a telefonomat és benyomtam a gyors-hívást. Most csak egy valakivel tudnék beszélni. Csak Vele.

- Mi-miért gyűlölnek? - kérdeztem zokogva, amikor Harry fogadta a hívásom.
- Mi történt? - hallottam rémült hangját.
Az a sok gyűlölködő üzenet, poszt, kép... Most mind a fejemben keringtek, mintha egy rémálomban lennék.- A Twitteren... - csuklott el a hangom. - Mindenhol, mindenki... - próbáltam elmagyarázni, de nem tudtam, mivel folyamatosan előtört belőlem a zokogás, végül valahogy sikerült megértenie.
- Ó, ne... - sóhajtotta, mire lehunytam a szemem. - Miért nem lehetek most melletted?! - kérdezte enyhén dühösen, amiből arra következtettem, hogy inkább magától kérdi. Egy pillanatig azt hittem, nem mond semmi többet; csak a saját szaggatott lélegzetvételemet hallottam és az arcomon lefolyó könnycseppeket éreztem.
- Kicsim, nagyon figyelj rám. Semmi és senki véleménye nem számít, rendben? - kérdezte, mire aprót bólintottam, bár ezt ő nem láthatta. - Ők nem is ismernek. Nem tudják, hogy milyen vagy, és hogy mi van közöttünk. Nem tudnak semmit rólunk, csak azt, amit a médiában hallanak. Semmi többet... Ne engedd, hogy az a pár rosszakaró tönkretegyen.
- De nem tudok nem törődni mások véleményével - mondtam szomorúan.
- Hidd el, meg tudod csinálni. Régen én is ilyen voltam. Aztán kezdtem megismerni ezt a világot és vele együtt alkalmazkodtam - magyarázta. - Elég erős vagy hozzá.

- Csak szerinted...

- Ez nem igaz. Tudom, hogy az vagy - mondta, mire halványan elmosolyodtam. - Van a közeledben egy ablak? - kérdezte. 

Odasétáltam az említett dologhoz és kinéztem rajta. Különösen tiszta volt a csillagos égbolt.

- Igen, miért?
- Látod a Holdat?
- Persze - bólintottam, miközben az égitestet kémleltem. Eközben a zokogásom csak enyhe szipogássá tompult.
- Most én is azt nézem. Ugyanazt a Holdat, mint te. Csak a világ másik felén - mondta megnyugtató hangon. - De tudd, hogy veled vagyok. Bármekkora a távolság is. Mindig veled leszek... - szavai melegséggel töltöttek fel. - Szeretlek, Timi.
- Én is szeretlek - suttogtam. - És tudom - mosolyodtam el, majd letöröltem a könnyeimet. - Nagyon hiányzol.
- Te is nekem.

Éreztem, hogy mosolyog, bár nem láthattam. A tudattól, hogy bármi történjék is, mindig mellettem fog állni, szaporábbá vált a szívverésem.

- Sajnálom, hogy keresztül kell menned ezen. Én... nem tudok most melletted lenni, hogy megvédjelek, és ez... - kereste a szavakat.

- Nem védhetsz meg mindentől - jelentettem ki halkan.
- De megpróbálhatom.

41. fejezet - Home again

/Újra otthon/

#ÚJ_RÉSZ 

Tudom, hogy hónapok óta nem írtam, 

és nagyon sajnálom, 

de valahogy mindig valami közbejött. 

Ha lenne még pár olvasóm, 

azoknak jó olvasást! :)

Csomagokkal és bőröndökkel körülvéve álltam a lakásunk előszobájában. Halkan felsóhajtottam, bár ez is hangosnak tűnt a kora reggeli órákban. Igen, kora reggeli, hiszen már hajnal 4 óta talpon voltunk. Azaz most már egy órája. A nap első sugarai biztatóan kúsztak be az ablakon. Most először izgatottan és viszonylag boldogan tekintettem az Amy és előttem álló utazásra. Hiszen egy hónap után láthatjuk a szüleinket, barátainkat, a saját szobánkban alhatunk... Szóval otthon leszünk. Legszívesebben kettéváltam volna, hogy mindkét helyen lehessek, de persze ez nem lehetséges, így maradt az eddigi terv, miszerint vár Magyarország.
Elmélkedésemből egy meleg hang ébresztett fel, amit ezer közül is felismertem volna, és minden idegszálam bizseregni kezdett hallatára:
- Elbarikádoztad magad? - mutatott Harry a körülöttem álló bőröndökre, miközben zöld szemeivel igézően fürkészett.
- A bőröndök tették, fogságban tartanak - mondtam játékosan.
Belül boldogan csapkodtak a lepkéim, ahogyan őt néztem. Élénk szemei alatt az apró karikák és álmos mosolya árulkodtak arról, mennyire fáradt, hiszen a tegnapi koncert után hajnalban kelt ő is. Mindezt miattam. A szívem hevesen vert ennek tudatában.
- A lovagod máris kiszabadít, hercegnőm - mondta ajkain bujkáló mosollyal, aminek hatására én is elmosolyodtam, majd áthelyezte a köztünk levő csomagokat és hosszasan megcsókolt.
- Mi folyik itt, fiatalok? - hasította a kora reggeli levegőbe Louis hangja.
Mindketten összerezzentünk, majd a hang irányába fordultunk. Harry arcán is ott ült az a kellemes pír, akárcsak az enyémen, miután ajkaink eltávolodtak egymástól.
- Amy és Timi készen állnak az indulásra - hangzott Niall válasza Louis kérdésére.
A nappali ajtajában állt, ajkait egy óvatosan szomorkás mosolyra húzta. Amy épp akkor lépett ki a fürdőszobából.
- Sziasztok! - köszöntötte Rikkit és Louist.
- Segítünk levinni a csomagokat - ajánlkozott Louis, majd a fiúkkal el is tűntek pár csomaggal együtt.
Rikki segítségével kiválasztottunk Amyvel egy-egy ruhaszettet, ami ideális utazásra, majd mindketten lezuhanyoztunk és átöltöztünk. (Eddig pizsama volt rajtunk.) Mire végeztünk, a lakásban már csak Niall és Harry volt, Louis és Rikki lent várakoztak az autónál.

***

- Beszéltem Lolóval. Zayn, Abe, Liam, Clara és ő már a repülőtéren vannak óriási transzparenseket tartva számunkra! - mondta kuncogva Amy, amikor már a reptér felé hajtottuk az úton.
- Ugye most viccelsz? - néztem rá elképedve, majd az arckifejezését látva én is elnevettem magam Loló poénján.
A kisbuszt, amivel utaztunk, Louis vezette. Ragaszkodott hozzá, hogy ő vigyen ki minket a repcsihez (Harryvel, Niallel és Rikkivel együtt). Miközben tempósan haladtunk London utcáin, az ablakon kinézve utolsó pillantást vethettem a városra. Az eget békés, de szürke felhők tarkították, melyek közül néhol kikandikált a napfény; ezzel különleges légkört teremtve Londonnak. A Temze látványa a budapesti Dunát juttatta eszembe. A két város sok mindenben hasonlít és mégis olyan különbözőek...

***

A repülőtér váróterméig vezető rövid úton rengeteg rajongó várt ránk. Amikor megérkeztünk, hangos sikítozásba törtek ki. Legnagyobb döbbenetemre nem csak a fiúk miatt voltak itt, hanem miattunk is. Pár rajongóval közös fotót készítettünk (belefért az időnkbe), sokuk jó hazautazást kívánt Amynek és nekem, amit boldogan fogadtunk.

***

A váróteremben Liam, Clara, Zayn, Abe és Loló várt ránk.
- George jó utat kíván nektek. Örül, hogy megismerhetett titeket! - adta át barátja üzenetét Loló, majd megölelt mindkettőnket, ahogyan a többiek is tették.
- Légy jó, csajszi! - mondta Louis mosolyogva, miközben átölelt.
- Az leszek - bólintottam vigyorogva. - Vigyázol majd Harryre? - kérdeztem suttogva, hogy csak ő hallja, ezalatt szorosan magamhoz vontam.
- Persze - mosolyodott el -, de tudnod kell, hogy nem lesz erre szükség... Harry szeret téged. Sosem láttam még ilyen elkötelezettnek - simított végig a karomon nyugtatóan.
- Köszönöm.
Louis olyanná vált számomra, mintha a testvérem lenne. Bohókás mosolya és viccei mindig megnevettettek, mégis tudtam, bármikor számíthatok rá. Arcvonásait viszonozva bólintottam, végül Felé fordultam. Zöld szemei fürkészve néztek, majd lesütve őket, apró mosoly suhant át az arcán.
Hát ez a pillanat is eljött.
- Pár hét - motyogta Harry, miközben szorosan a karjába vont.
Nem tűnt olyan soknak, a szemem mégis szúrni kezdett a kibuggyanni készülő könnyeimtől, amiket végül visszafojtottam. Az illatával volt megtelve a tüdőm, bal kezem puha fürtjei közé vándoroltak, miközben ő lassan, lágyan megcsókolt. Egyik karjával a derekamat fogta, szabadon maradt kezeink összekulcsolódtak.
- Pár hét - ismételtem szavait, majd mosolyogva a szemébe néztem. Éreztem, hogy a minket összekötő kapocs ki fogja bírni a távolságot és ez erőt adott...

*Amy szemszög*
Niallel csak egymás előtt álltunk. Egyikünk sem ejtett ki szavakat, egyszerűen csak néztük a másikat, kiélvezve a még együtt tölthető perceinket.
- Nem tudom, hogyan kell búcsúzni - nevette el magát kissé kínosan az ír manóm.
- Én sem - vallottam be, miközben tekintetemmel követtem az ujjaimra rákulcsolódó kezét.
- Tudom, hogy ez nem a világ vége, de akkor sem akarlak elengedni - motyogta a fülembe, miután magához húzva megcsókolt.
- Ha nem teszed meg, lekésem a gépem - haraptam az ajkamba vigyorogva.
- Mi olyan vicces? - kérdezte Niall értetlenül összevont szemöldökkel.
- Semmi csak... - gondolkodtam el. - A koncerten mondtál valamit, csak az jutott eszembe - néztem a szemébe. - Tényleg mindig fontos leszek neked?
- Honnan gondolod, hogy ezt rád értettem? - kontrázott most már ő is vigyorogva.
- Á, csak átfutott az agyamon - tettem az ártatlant.
- Persze, hogy mindig - húzott magához még egyszer, majd ajkai az enyémre tapadtak...

***

A repülőút egész kellemesen telt (Igen, Harry és Niall áttetették a meglévő jegyeinket első osztályra, hiába is bizonygattuk, hogy nekünk jó az eredeti gép is...). Zenét hallgattunk, képeket készítettünk/nézegettünk, aludtunk; végül megérkeztünk a ferihegyi repülőtérre. 

- Itthon vagyunk! - szorítottam meg Timi kezét, miközben kiléptünk a repülőből és egy hónap után újra magyar földre léptünk. 

Átvettük a csomagjainkat, majd beszéltünk a szüleinkkel, akik persze már tűkön ülve vártak minket a várakozóban. Miközben afelé tartottunk, döbbenten tapasztaltuk, hogy egy tucat lány megrohamoz minket és össze-vissza beszélve "támadnak meg minket".

- Áááááá! Itt vagytok. Nem hiszem el! Kaphatok autogramot? - nézett rám csillogó szemekkel az egyikük.

- Úgy lennék a helyetekben! Ez minden álmom, de most nem érdekel, hiszen magyarok vagytok és wááááá! - hadarta egy másik lány. 

Timivel olyan értetlen és döbbent fejet vágtunk, mint még soha, és csak pislogva néztük őket. Aztán, mintha fejbe vertek volna, megértettem mi történik. Timi szemében is látszott a hirtelen felismerés. Hát, persze. Hiszen a Londonban történtek tűzként terjedtek itthon is. És jobban megfigyelve az előttünk tolongó lányokat, tényleg nem nehéz kitalálni, hogy ők mindenről tökéletesen tudnak... Egymásra néztünk, majd mosolyogva eleget tettünk kérésüknek. Kiosztottunk pár autogramot és közös fényképet is készítettünk velük, mint valami sztárok (!). 

Még a döbbenetből sem ocsúdhattunk fel, amikor végre a reptér épületébe beléptünk. A rengeteg igyekvő utas és családtag között aztán megláttuk a szüleinket. Olyan szorosan öleltek magukhoz, hogy levegőt is alig kaptunk.

- Anya, megfulladok! - hallottam Timi motyogását.

- De annyira hiányoztál nekünk! - szólaltak meg a szülei egyszerre, miközben az enyémek kérdésekkel bombáztak folyamatosan.

***

*Timi szemszög*

A reptér melletti kávézóban csücsültünk, miután rávettük apáékat, hogy csak ez után menjünk haza. 

Oké, nem húzhatjuk tovább; el kell mondanunk nekik - néztem Amyre jelentőségteljes pillantással. Szerencsére egyből vette az adást. 

- Öhm, emlékeztek, hogy mit mondtatok nekünk egy hónappal ezelőtt, amikor elbúcsúztunk? - kezdte óvatosan.

- Azt, hogy "lassan a pasizással" - idéztem anyát. 

- Hát, ezt nem sikerült annyira betartanunk - vigyorodott el Amy, majd összenéztünk.

Apa olyan apai nézéssel fürkészett, hogy nem is bírtam rápillantani, így anyára szegeztem a tekintetemet, aki persze teljesen bezsongott a mondandónktól...

Elmondtunk mindent nekik (Ööö, oké, lehet, hogy csak azt említettük, amiről feltétlenül tudniuk kell...), miközben a szüleink hol vigyorogva hallgattak minket, hol megfeledkezve arról, hogy egy kávézóban vagyunk, számon kérték, hogy ezt miért csak most tudják meg, amire az volt a válaszunk, hogy "ez nem teljesen telefon- vagy Skype-téma", amivel persze nem értettek egyet... Végül egy jó hosszú beszámoló és megbeszélés után, kicsit fáradtabban, de könnyebb lelkiismerettel hagytuk el a helyet, hogy az autóval végre hazamenjünk. (A szüleim, illetve Amy szülei kicsit sokkos állapotban is voltak a hallottaktól, de tudtuk, hogy csak feldolgozzák ezt majd valamikor...)

[3 nap múlva]

Valójában csak három napja voltam még itthon, de olyan érzés volt, mintha már egy hete lennék, annyi minden történt a hazaérkezés óta. Kicsomagolás, beszámoló különböző ismerősöknek (komolyan már fájnak az arcizmaim, annyit használtam őket), folyamatosan a telefonon és/vagy Skype-on lógás (gyűlölöm a távolságot, argh), ajándékosztogatás (Amyvel mikulássá avanzsáltunk, mivel természetesen mindenkinek vettük valami apróságot Londonban), a szüleim végre lenyugodtak és tudomásul vették a tényt, hogy bizony a lányuknak barátja van... (Harryvel többször is webkameráztak már, és a fiúkat is megismerték, amennyire így lehetséges), picit furcsa volt mindenhonnan magyar szót hallani, de ehhez hamar hozzászoktunk, bár néhány ember szerint enyhe angol akcentusunk volt...

40. fejezet - Our last day in London

/Az utolsó napunk Londonban/

Új fejezet. 
Hát, igen. Eltelt egy hónap, így
Amynek és Timinek haza kell mennie, 
de a történetnek még nincs vége. (; 
A fejlécet köszönöm Rékának! <3 :)

*Timi szemszög*

A reggeli napfény első sugaraira ébredtem. A fedetlen ablakon könnyedén beszökött a fény. Egy pillanatra el is vakított, mielőtt hozzászokhattam volna. Minden olyan békés volt körülöttem. Jólesően aprót sóhajtottam, amikor Harry gyengéd ölelését éreztem a derekam körül, miközben a mellkasán pihentem. Még álomba merülve is tudja, hogy ott vagyok, vigyáz rám. Ez mosolygásra késztetett. A szobában végignézve egy fáradt, diszkrét ásítás hagyta el a számat. Hát igen, azt hiszem nem volt a legjobb ötlet, hogy hajnalig fennültünk. De mit tehettünk volna? Holnap hajnalban már minden más lesz.

 Rápillantottam a másik kanapén békésen alvó Niallre és Amyre. Akaratlanul is elmosolyodtam, ahogyan őket néztem. (Este csak kihúztuk a nappaliban levő két kanapét, és azon aludtunk el, mert már túl fáradtak voltunk más lehetőséghez.)
- Hm - motyogta Harry álmos hangon, mire visszadőltem a mellkasára.
Pár hajtincse hozzáért az arcomhoz, ahogy közelebb hajoltam hozzá, hogy megpuszilhassam. Ajkaim érintésére megrebbentek a szempillái, majd szikrázóan zöld szemei kinyíltak.
- Jó reggelt!
- Csak jó lehet, ha melletted ébredek - mosolyodott el, majd apró csókot lehelt ajkaimra.
Mindketten felültünk, majd pár másodpercig csak bámultunk magunk elé.
- Az utolsó napunk - szólalt meg végül Harry szomorúan.
- Nem akarok hazamenni - bújtam hozzá, mire visszadőltünk az ágyra; a takaró puha anyaga eltakart minket a külvilágtól, amikor Harry magunkra húzta azt.
- Nincs más választásunk - mondta halkan. - Te hazamész, én meg Amerikába. És hirtelen több ezer kilométer fog elválasztani minket - hunyta le a szemeit, miközben ujjaival apró köröket rajzolgatott a pólóm által fedetlen hasamon.
- Nem tudom, mennyi ideig leszünk távol egymástól, és ez nyugtalanít - mondtam, ezalatt szembefordultam Harryvel, hogy láthassam az arcát.
Karjai ösztönösen a derekam köré fonódtak, miközben egymás szemébe néztünk. Tanácstalanok voltunk.
- Fel kéne kelnünk - javasoltam.
- Ne, még maradjunk - húzott közelebb magához.
- De rengeteg dolgunk van - figyelmeztettem.
- Az a rengeteg dolog tud várni. Én viszont nem engedlek el soha többé - mosolyodott el, majd egy egyszerű mozdulattal fölém került.
Karjaival a két oldalam mellett támaszkodott, miközben egymást néztük. Göndör fürtjei kócosan lógtak a homlokába, ajkait enyhén harapdálta, ezalatt zöld szemei engem fürkésztek. A látványától hevesen dobogott a szívem...
 Idilli pillanatunkat egy telefoncsörgés törte meg, amitől összerezzentem. Harry összevont szemöldökkel vette le rólam a szemét, hogy a hang irányába nézhessen, majd felkapta a telefont.

***

- Komolyan, egyszer kinyírom a menedzsert - dőlt vissza mellém Harry durcásan, mint egy kisgyerek, akitől épp elvették a fagyiját. Az ő esetében a kellemes reggelét.

- Fél óra múlva a stúdióban kell lennünk, megbeszélésen. Louis, Liam és Zayn már ott vannak - ismertette a tényt. - Sajnálom - harapdálta a szája szélét. 

- Semmi gond, Amynek és nekem úgyis pakolnunk kell - mosolyodtam el.

- Hol kell lennünk és mikor? - kérdezte álmosan Niall. 

Az ágy szélén ült és fáradt tekintettel nézett ránk a válaszra várva. Egyik keze Amy derekán pihent, aki mellette ült és a vállára hajtott fejjel révedt maga elé. Ők is elég fáradtnak tűntek. Nem csodálom, alig aludhattunk vagy 5 órát. 

- A stúdióban, fél óra múlva - ismételte meg Harry.

- Uhh - motyogta Niall ásítva.

***

Miután a fiúk elhagyták a lakást, Amy és én lázas pakolásba kezdtünk. Összeszedtük minden holminkat, kitakarítottuk a szobákat, a konyhát és a fürdőt, végül fáradtan dobtuk le magunkat az egyik ágyra, ahogyan egy hónappal ezelőtt is tettük. Csak akkor még teljesen más érzésekkel.

- Minden a helyén - jelentette ki Amy halványan mosolyogva.

- Igen, végre - nyújtottam felé a kezem, majd pacsiztunk.

- A fiúk amerikai turnéra mennek, mi meg haza - nézett ki az ablakon Amy szomorú mosollyal. Azt hiszem, próbálta az emlékezetébe vésni London páratlan kilátását.

- Sok-sok kilométerre innen - léptem az ablakhoz én is. - Viszont nagyon büszke vagyok rájuk. Amerika nem kis teljesítmény.

- Igen, én is - bólintott Amy elmosolyodva.

A reggel további részében rengeteg fotót készítettünk a lakásról, rólunk és környékéről. (Mintha az elmúlt időben nem tettük volna ezt rengetegszer...) Délben Lolóval, Abe-bel, Rikkivel és Clarával ebédeltünk egy közeli étteremben. Mindegyikük sajnálta, hogy el kell mennünk, de tudtuk, hogy nem ez a világvége; biztosan fogjuk tartani a kapcsolatot.

- Timi, beszélhetnénk? - kérdezte Clara. 

Bólintottam, majd pár lépést megtéve távolabb sétáltunk az asztaltól.

- Ó, most jut szembe, hogy te tegnap este nem is jöttél haza. Hol aludtál? - kérdeztem, mivel hirtelen eszembe jutott.

- Liamnél. De szigorúan külön ágyban - mondta, majd mindketten elnevettük magunkat.

- Mi van most köztetek? Megbeszéltetek mindent tegnap? - faggattam.

- Igen. Megbeszéltük, hogy megpróbáljuk együtt - bólintott óvatosan.

- De...?

- Valamiért néha az jár az eszemben, hogy nem fog működni - harapott az ajkába. - Tudod, ez az egész Danielle dolog... 

- Figyelj. Tudom, hogy Liam nem játszana soha egy lány szívével, főleg nem a tiéddel. Biztos vagyok benne, hogy valódiak az érzései irántad - mondtam mosolyogva.

- Tényleg így gondolod? - mosolyodott el ő is, miközben halványan elpirult.

- Teljes mértékben - kacsintottam.

- Akkor megnyugodtam valamennyire. Amúgy mondani akarok valamit, azért hívtalak félre - váltott témát.

- Igazad van, tényleg. Mi lenne az?

- Tudod, a szüleimmel úgy volt megbeszélve, hogy addig maradhatok itt, amíg ti. Szóval ha ti holnap hazamentek... Nekem is azt kellene tennem. Visszamenni Olaszországba. 

- Erről teljesen meg is feledkeztem! - néztem rá elkerekedett szemekkel.

- Semmi gond, tudom, hogy így is sok minden járhat a fejedben... Ami meg engem illet, beszéltem a szüleimmel és maradhatok még. Kivenném a ti lakásotokat, ha nem gond.

- Persze, hogy nem az. Örülök, hogy ilyen jól érzed magad Londonban - öleltem meg Clarát. - És meddig maradsz?

- Nem tudom. Azt majd idő közben eldöntöm - vonta meg a vállát elmosolyodva.

***

A fiúk visszaértek a stúdióból, majd rohantak próbálni a ma esti koncertre. Rikki és Loló velük mentek, Abe és Clara viszont nekünk segített teljesen összepakolni.

A srácokkal késő délutánig nem is találkoztunk, amitől viszonylag rossz kedvem lett, mivel belekóstolhattam abba, milyen lesz nélkülük huzamosabb ideig (főleg Harry nélkül). És egyáltalán nem tetszett az érzés...
Este egy taxi érkezett a lakásunk elé, ami elvitt minket (Amy, Abe, Clara, én) az O2 arénába, ahol a fiúk koncertje lesz.
Mindannyian az öltözőszobában voltunk, ahol a fiúk kaptak még pár eligazítást, bár nem volt túl sok szükségük az emlékeztetőkre, hiszen már eléggé rutinosan mozogtak a színpadon. Mondhatni, a vérükben volt. Mi, lányok nem akartuk zavarni őket, így pár lépéssel távolabb álltunk és csak néztük, ahogyan mindenki a 1D körül sürög-forog.
- Ha akartok, feljöhettek velünk a színpadra - ajánlkozott Louis poénkodva, Paul összevont szemöldökkel fejezte ki nemtetszését az ötlet ellen, de ezt meg tudtam érteni...
- Szerintem ezt most inkább kihagyjuk - mondta elmosolyodva Rikki.
- Ti tudjátok - vigyorgott Zayn. - De legalább a színpad mellől nézzétek.
- Ott nem lát minket senki a közönségből? - kérdésem inkább megállapításnak hangzott.
- Úgy, ahogy mondod - bólintott Liam.
- Akkor oké, onnan nézünk titeket - egyeztünk bele.
Egy folyosón haladtunk végig, majd a srácok megálltak a színpadot tőlünk elválasztó pár lépcsőfok előtt. A rajongók leírhatatlan energiáját innen is érezhettük. Az adrenalinszintem még nekem is megemelkedett, pedig nem én fogok kiállni a több ezres közönség elé. A banda jókedvűen, de összpontosítva várta a kezdést jelző utasítást. Még volt időnk egy gyors csapatölelésre, majd mind az öten eltűntek a szemünk előtt. Mielőtt Harry a színpadra lépett volna, hirtelen visszafordult és tekintete megállapodott rajtam.
- Szeretlek - olvastam le a szájáról, miközben kacsintott egyet, majd ő is berobbant a színpadra. A hasamban nyugvó pillangóim vad szárnycsapkodásba kezdtek tettétől. A mellkasomban csak úgy dörömbölt a szívem, miközben a 1D belekezdett az első dalba.

***

Miután elénekelték a One Thinget, Niall elmosolyodva felénk pillantott, majd megragadta mikrofonját és végignézett a rajongókon.

- Tudjátok, ez az utolsó itthoni koncertünk. A következő már egy másik kontinensen lesz. Amerikában. Szinte el sem hisszük, hogy ekkora lépés előtt állunk, és ezt nem győzzük meghálálni minden egy rajongónknak, azaz nektek - mondatait fülsüketítő ováció övezte. - Lesznek változások és új kihívások. Amerika minden bizonnyal más lesz... De vannak olyan dolgok, amik állandóak maradnak és mindig fontosak lesznek számunkra... - a tekintetét újra a színpad mellé vezette. Harry is követte mozdulatát.
Amyre és rám néztek.

39. fejezet - Our love fights the distance

/A szerelem legyőzi a távolságot/

Update:
- a bevezető + szereplők rész változott/bővült
- az angol fejezetcímek magyar megfelelőjét 
rögtön a cím alatt olvashatjátok
Új fejezet, nektek. 

Komizni, pipálgatni!:)) 

Please. *-*

*Timi szemszög*
A húsok egy része valóban elégett, így azt nem is akarta senki megenni. Niall sajnálta persze a legjobban, hogy ki kell dobni őket. Ed rendelt pizzát, és ott volt még a zöldség-mix a húsokhoz.
Nevettünk, eszegettünk, beszélgettünk... akárcsak az átlagos emberek egy sütögetésen. Minden gondolatommal azon voltam, hogy távol tartsam magamtól az érzést: hamarosan haza kell utaznunk.

*Clara szemszög*
Liam elnézést kérve a kert végébe sétált fogadni egy telefonhívást. Egy pillanatra néztem csak utána, de nem tudtam levenni róla a szemem. Még mindig előttem lebegett a kérdés: Miért? Miért nem beszél velem? Miért nem magyarázza meg? Miért... Sóhajtottam egyet, majd odasétáltam hozzá. Nem arról volt szó, hogy kihallgatom, nem is ezért mentem oda. Megvártam, míg befejezi a telefonbeszélgetést, majd elé léptem.
- Liam.
- Clara - mosolygott rám halványan. - Mit szeretnél?
- Beszélni veled - néztem a szemébe. - Mert pont ez az. Nem tudom, mit szeretnék, mivel nem tudom, mi van - mondtam.
- Jó, szerintem üljünk le ide előbb - mutatott Liam a ház mögött levő padra. Leültünk, majd kérdőn felém fordult.
- Tudod, miről beszélek, nem? - kérdeztem kicsit kínosan, miután ő nem szólalt meg.
- Nem, Clara, tényleg nem tudom - tiltakozott kicsit hevesebben a kelleténél.
- Liam - szólaltam meg végül. Elhatároztam, hogy most vagy soha. - Miért csinálod ezt velem? Tudom, hogy ez nem véletlen. Azóta nem beszélsz velem, csak minimálisan. Nem keresed a társaságom, valósággal kerülsz. Úgy viselkedsz, mintha megbántottalak volna, vagy nem is tudom. És kerülöd a témát - fakadtam ki. - Miért? - kérdeztem végül.
Liam egy pillanatig a közelben álló fa zizegő leveleit bámulta, majd sóhajtott egyet és a szemembe nézett.
- Clara, tudni akarod? Akkor elmondom - bólintott. Az arckifejezésétől egy furcsa érzés kerített hatalmába.  - Azért nem beszélek veled, nem keresem a társaságod, mert nem tudom, mit érzel. Nem akarok semmit elhitetni veled. Érted? Nem akarom, hogy azt hidd, miattad szakítottunk Danielle-el - mondta őszintén. - Mert érzek valamit irántad, ezért nem akarlak megbántani. Mert nem tudom, mit érzek még Danielle iránt. Fáj, de nem úgy, ahogy bárki is gondolná. Az fáj, hogy hogyan lett vége köztünk. Mert én szerettem. Legalábbis egy darabig tényleg így gondoltam - nézett egy pillanatra félre. - Aztán jöttél te és minden megváltozott. Minden beszélgetésünk, nevetésünk és együtt töltött percünk után egyre jobban kezdtem másképp nézni rád. Nem csak... barátként. De minden pillanatban a gondolataimban járt Danielle. Őt sem akartam megbántani - nézett pár pillanatig a földre, miközben az ajkát harapdálta. - Bárcsak tudtam volna, mit történik valójában... De erre nem ébredtem rá időben. És egy idő után téged okoltalak. Azért, mert már nem úgy gondolok Danielle-re. Azért, mert te ébresztettél rá az igazi érzéseimre - mondta, majd felsóhajtott. Azért, mert beléd szerettem - suttogta, miközben bennem egy pillanatra megállt az ütő.
Mialatt beszélt néha még levegőt venni is elfelejtettem. Liam érez valamit irántam? Millió gondolat cikázott az agyamban egyszerre, amitől egy pillanatra meg is szédültem, miközben lehunytam a szemem. Amikor kinyitottam, Liam érzelemdús tekintetével találkoztam először.
- Te akartad tudni - bólintott halványan mosolyogva Liam, majd felállt. - Egyszer úgyis megtudtad volna - nézett egy pillanatra rám, majd visszaindult a többiekhez.
- A reakciómra nem is vagy kíváncsi? - kérdeztem, mire megfordult.
A füvet nézve álltam, amikor meghallottam közeledő lépéseit. Hirtelen elmosolyodtam és felnéztem. Liam ajkai is felfelé görbültek, ahogy megállt előttem, majd közelebb hajolt hozzám. Ismerős illatától pillangók ébredtek a hasamban, miközben megragadtam az ingét. Liam apró csókot lehelt az ajkaimra, amitől szinte teljesen elveszett a türelmem és mohón csókoltam vissza. Pár pillanatig egymás szemébe néztünk, majd eddigi "rejtekhelyünket" elhagyva, visszasétáltunk a többiekhez.
- Hé, már minden rendben köztetek? - nézett ránk mosolyogva Louis.
- Nagyon is - bólintott Liam, miközben újra társaságunk közé ültünk.
- Összejöttetek, mi? - poénkodott röhögve Niall, majd az elpiruló arcunkat látva abbahagyta a nevetést. - Ti összejöttetek! - kerekedett el a szeme, majd szélesen elvigyorodott.
Én közben Liamre néztem, mivel nem tudtam, hogy tényleg ezt jelentette-e a csókunk vagy sem. Ő is ugyanígy tett, így összefonódott a tekintetünk. Liam szemeiben egy kérdést láttam formálódni. Tudtam, mire gondolhat. Elmosolyodtam. Az ajkai elnyíltak egymástól, ahogyan felfogta, amit sugallni próbáltam, majd hirtelen elnevette magát és Niallre nézett.
- Igen - mondta. - Megpróbáljuk - mosolyodott el.
- Ó, szóval ennyire rendben van minden - bólintott Harry vigyorogva.

***

*Timi szemszög*

[késő délután]

Amikor már hűvösebb kezdett lenni a levegő, jobbnak láttuk befejezni a grillpartit, így elbúcsúztunk Edtől. Loló Georgehoz vitette magát egy taxival, Rikki és Louis esti filmnézés-maratont terveztek, Liamre és Clarára egy kiadós beszélgetés várt, Abe és Zayn sétálni indultak. Niall és Amy nem terveztek semmi estére, ahogy mi sem, így megbeszéltük, hogy a fiúk átjönnek az Amyvel közös lakásunkba.

A nappaliban ültünk, a szőnyegen. Körülöttünk rengeteg chipses zacskó, ropis és pizzás doboz tornyosult, miközben beszélgettünk. Mindenről. A jövőnkről. A következő napokról. A nyárról. A távolságról. A hiányról... 

Azt hiszem, sosem akartam még ennyire, hogy tovább tarthasson ez az egy hónap. Hogy később kelljen hazautaznunk. Hirtelen rengeteg minden kötött ehhez a városhoz: az emlékektől kezdve a barátságokig.
Minden.
London a szívemhez nőtt, minden kis részletével együtt. Ugyanezt érezhette Amy is, ahogyan Niall óvó ölelésében ült, akárcsak én Harryében.

Mind a négyen kétségbeesve kapaszkodtunk az utolsó napokba, amiket egyelőre együtt tölthetünk, hiszen ki tudja, mit hoz a jövő. Két kapcsolat, melyre ugyanaz a sors vár... Választóút elé néztünk, amire egyikünk sem volt felkészülve. Nem tudtuk, milyen távkapcsolatban élni, hiszen nem nagyon volt tapasztalatunk hasonlóban.

*Niall szemszög*

A nyár elején csak azt gondoltam, hogy ez is csak egy következő fergeteges nyár lesz. Tele fellépésekkel, bulikkal, díjátadókkal, stúdiózással... Csak egy átlagos nyár. De amióta megismertem Amyt, vele kapcsolatban semmi sem átlagos. A kapcsolatunk sem. Nem csak egy tiniszerelem vagy egy nyári kaland, ami szertefoszlik az ősz első elsárgult, lehulló leveleivel. Ennél sokkal több. Legalábbis ezt remélem.
És végignézve Harryn és Timin, tudtam, hogy ők sem éreznek másképp...

38. fejezet - Los Angeles ~ a történet másik fele

Új fejezet! :D Remélem tetszik nektek! 

Annyit kérnék, hogy nagyon fontos lenne

komizni és értékelni a fejezeteket, 

hiszen innen látom a visszajelzést. xx

*Abe szemszög*
- Hát, most már tudjátok! - lépkedtem közelebb Zaynnel mosolyogva a többiekhez.
- Oké. Most rögtön beszámoltok mindenről - mutatott ránk vigyorogva Amy.
- Mióta vagytok egyáltalán együtt?  - faggatott minket Liam.
- És hogy tudtátok eddig titkolni? - bombázták tovább kérdésekkel párosunkat.
- Mindent elmondunk, csak előbb leülnénk, ha nem gond - nyugtatta le őket Zayn, majd az ölébe húzva a kanapéra ültünk.
A többiek mind érdeklődve fordultak felénk...

[Los Angeles - USA; kb. 2 héttel ezelőtt]
A repülőút igazán hosszúnak tűnt, mégis gyorsan eltelt, hiszen Zaynnel utaztam. Egész végig a repcsi ablakából mutogatott, sokat mesélt arról, milyen volt, amikor még nem volt híres, és egy filmet is megnéztünk. Pár óra utazás után végre megérkeztünk az angyalok városába, Los Angelesbe. A repülőtér igazán zsúfolt helynek tűnt. Mindenki sietett valamerre. Egy taxival el is jutottunk a hotelhez, ahol megszálltunk. Khm. Kicsit sem tűnt olcsónak. Emiatt enyhén feszélyezve éreztem magam, hiszen ezt mind Zayn fizette... De úgysem engedte volna, hogy beszálljak nagyobb összeggel a költségekbe, úgyhogy inkább megpróbáltam elfeledkezni mindenről és csak a városra, a látnivalókra és Zaynre koncentrálni.
Talán furcsa lehet, ha az éjszaka közepén, az ország másik felén a tengerparton sétálunk, de ezt most teljesen helyénvalónak éreztem. Az utcai lámpák halványan világították meg a tenger hullámait. Mindketten fáradtak voltunk az utazás miatt, így csak halkan beszélgettünk a homokon sétálva. A bőröndjeink a hotelszobáinkban pihentek, míg rajtunk fürdőruha volt. Fölötte Zaynen póló, rajtam meg egy nyári ruha. A víz néha megérintette a lábainkat és nem tűnt hidegnek, így fürdőruhára vetkőztünk, majd belevetettük magunkat a tengerbe. Még így is, az éjszaka közepén meleg volt a levegő, így valamennyire lehűtött a sós víz. Úszkáltunk egy darabig a sötétségben, majd egy autó visszavitt minket a hotelhez.
A hotelszobáink egymás mellett voltak, mindkettőhöz tartozott egy-egy fürdő (nem volt elhanyagolható az sem, hogy milyen ízlésesen és kényelmesen voltak felszerelve). Megbeszéltem Zaynnel, hogy a szálloda éttermében találkozunk, miután mindketten lezuhanyzunk és átöltözünk.

***

A meleg víz bizsergette a bőrömet, miközben lehunyt szemekkel álltam a zuhanyzórózsa vízsugara alatt. Bár már múlt éjszaka óta talpon voltam, az álmosság és fáradtság eltűnt belőlem a tusolástól. Miután megmostam a hajamat, kiléptem a kabinból és az előre kiakasztott törölközőért nyúltam, majd magam köré csavartam. A hajamat egy kisebbel végigtöröltem, majd megszárítottam. A szobámba lépve körülnéztem, mivel nem láttam sehol a kis utazótáskámat, amire most szükségem volt; eszembe jutott, hogy talán a személyzet Zayn szobájában helyezte el. A törölközővel magamon kiléptem a folyosóra, majd bekopogtam "szomszédomhoz". Halk tévé zaja szűrődött ki, majd Zayn alakja jelent meg előttem és egy gyönyörű mosollyal ajándékozott meg.
- Szia! - lépett hátrább, hogy bemehessek.
- Szia! Nem hozzád került véletlenül a kis utazótáskám? Szükségem lenne rá... - néztem a szemébe, és próbáltam nem zavarba jönni csupasz felsőtestét látva (csak nadrágot viselt, illetve egy kigombolt inget).
- De, szerintem valahol itt lesz - nézett körbe. - Meg is van! - mosolyodott el, majd átmászott az ágyán és felkapta a táskámat (nem mintha könnyebb lett volna megkerülni azt).
Felült az ágyról, de semmi több, így odasétáltam hozzá és a felém tartott táska után nyúltam. Indultam is volna ki, ha nem fogja meg a derekam és nem ránt le hirtelen az ölébe. A szívem a torkomba ugrott, ahogy csupasz mellkasához értem, miközben meleg tekintete összekapcsolódott az enyémmel. Zayn lélegzetvétele is szaporábbá vált. Egyikünk sem szólalt meg. Közelebb hajolt hozzám. Szemeim egy pillanatra az ajkaira ugrottak. Mindennél jobban a számon akartam érezni őket. Egy szakadozott sóhaj hagyta el a számat, miközben csökkentettem a távolságot közöttünk. Csókja minden eddigi képzeletemet felülmúlta...

Nem tudtam, miért vagy hogyan kerültünk ebbe a helyzetbe, de nem is akartam gondolkodni. Csak a pillanatra koncentráltam, mégis bíztam Zaynben.

~

- Mi történt ezután? - kérdezte Harry huncut mosollyal az ajkain. 

- Nem hinném, hogy minden kis részletről tudnotok kell - vonta össze a szemöldökét Zayn halványan mosolyogva.

- Hé! A legjobb részt kihagyjátok?! - tettetett felháborodást Harry. Az alig láthatóan megjelenő gödröcskéi tudatták, hogy valójában nagyon jól szórakozik.

- Harry, ha ilyenre vágysz, itt van a barátnőd - nézett Timire vigyorogva Niall.

Timi elpirult, miközben elmosolyodva Harry szemébe nézett. Ő féloldalas mosollyal egy puszit nyomott kedvese arcára, majd játékosan Niall vállába ütött.
- Abe, folytatod? - kérdezte Rikki.
- Persze - bólintottam.
~
Reggel mindketten eléggé boldogan ébredtünk. Zayn minden igyekezetére sem maradhattunk egész nap az ágyba, így miután kiszabadultam karjai játékos fogásából, felöltöztünk és "meglátogattuk" az éttermet. Reggelizés után valamennyire összepakoltunk, majd egy bérelt autóval elindultunk megnézni LA főbb nevezetességeit. És mivel is kezdtünk? Persze, hogy Hollywooddal. Ez a városrész egy kész mesevilág. Tömérdek mennyiségű turistával találkoztunk, miközben mi is azzá válva járkáltunk az utcákon. Megnéztük az épületeket, pár szobrot, parkot, majd végül a nagy HOLLYWOOD feliratot. Zayn sokat derült azon, hogy mennyire lenyűgözött a sok látnivaló. (Persze, aki volt már itt, annak nem olyan nagy dolog, mint aki először van itt.) Rengeteg fényképet is készítettünk. A legfurább pózoktól elkezdve az apró, lopott csókokon át mindenféle fotó tarkította a fényképezőgép tárhelyét. Hollywood után végigsétáltunk a Walk of Fame-en, ami nem hiába LA egyik leghíresebb utcája. Több mint 2000 járdába öntött, filmcsillagok nevei által díszített halvány korallszínű csillag található itt. Miután kellően kiéltem magam ezek csodálásával, következő állomásunk a közelben levő Hollywood Boulevard volt. A rengeteg látnivaló megtekintése utána (Manns Chinese filmszínház, hollywoodi Roosevelt Hotel, filmszínházpaloták, Hollywood és Vine sarkán található jelzőtábla, Capitol lemeztársaság toronyépülete), beültünk egy étterembe ebédelni.

Kajálás után visszamentünk a hotelhez, majd átöltöztünk fürdőruhába. A Malibu tengerpart homokjában futottunk egészen a tengerig, majd belevetettük magunkat habjaiba. Versenyt úsztunk, labdáztunk, búvárkodtunk... Pár óra múlva teljesen elszívott a víz, így kifeküdtem napozni, Zayn meg elment fagyit venni. A tenger zúgását hallgattam, amikor valami - vagy valaki - eltakarta előlem a napot. Mosolyogva felültem és adtam egy ártatlan puszit Zayn ajkaira, csakhogy ő nem elégedett meg ennyivel. A derekamat megragadva közelebb húzott magához, majd hosszan megcsókolt, amibe bele is szédültem. A fagyi evéssel is elszórakoztunk egy darabig.
Jeges kávé kortyolgatása közben a tengerparton sétáltunk, majd úszkáltunk még egy ideig. Amikor a nap már lemenőben járt, felmentünk a hotel tetőteraszára és egy nekünk terített asztalnál megvacsoráztunk. Visszamentünk a hotelszobába és teljesen összepakoltunk, hiszen éjszaka hosszú repülőút várt ránk. Rendeltünk egy tál szőlőt és pezsgőt, amiket elfogyasztottunk a szálloda medencéje mellett.
Kijelentkeztünk a recepciónál, majd egy taxival eljutottunk a repülőtérre, ahol várnunk, de végül elindultunk a repülővel vissza New Yorkba...
~
- Szóval ilyen volt igazából az angyalok városában - fejeztem be a "mesélést".
- Nagyon örülök, hogy ilyen jól alakultak közöttetek a dolgok - nézett Zaynre és rám mosolyogva Clara.
- Hát, még én - vigyorodott el Zayn, majd kaptam egy apró puszit.
- Neeee! - hallottuk Niall kétségbeesett hangját, majd láttuk odarohanni a grillezőhöz. - Szénné égtek a húsok! - torzult el teljesen az arca.
Mindannyian felnevettünk, majd odamentünk Niallhöz segíteni...

37. fejezet - Grillezés Ed Sheerannél...

#New Friss, ropogós, új rész!:D .xx

Ahol Timi már készítette is a reggelit...

Óvatosan közelítettem felé, miközben ő a konyhapult előtt állt és pár kiflit rakott egy tartóba. A testét fedő nyári ruha könnyed mozdulatait követte. Bal kezemmel hátulról átölelve magamhoz húztam. Összerezzent hirtelen érintésemtől, majd halkan felkuncogott. Közben megteltem haja illatával, tincsei párszor az arcomat csikizték. Elengedtem a derekát, így ő megfordult és mosolyogva a szemembe nézett. Ajkaim ráérősen tapadtak az övéire. Mialatt hosszan megcsókoltam, kezeim a derekára vándoroltak. Ruhájának anyaga könnyen simult a kezemhez. Mintha mindig is oda tartozott volna. Mintha ő mindig is az enyém lett volna...
- Mit kérsz reggelire? - kérdezte Timi, miközben felültettem a konyhapultra.
- Hm - motyogtam. - Téged - böktem meg az orrommal az arcát, majd egy puszit nyomtam álla vonalára, miközben éreztem, hogy elpirul.
- A-azt hittem éhes leszel - mondta enyhén zavartan.
- Éhes is vagyok. Nagyon - mondtam vigyorogva.
Arcszíne az eddiginél is élénkebbé vált. Élveztem, ahogyan zavarba hozom. Nyugtatóan megpusziltam az arcát, majd hátráltam egy lépést, hogy lekászálódhasson a pultról.
- Készítek én reggelit, rendben? - kérdeztem.
- Oké - mosolyodott el, és közelebb lépett hozzám.
Éreztem meleg leheletét az arcomon, majd szempillái alig érezhetően a bőrömhöz értek. Ajkait egy pillanatra a szám sarkához érintette, majd elhúzódott tőlem. Jólesően kirázott a hideg az érzéstől és az arcomat elöntötte a forróság. Akkor most ki is hoz kit zavarba? Féloldalas mosollyal néztem Timire, aki vigyorral az arcán nézett engem. Egyszerre nevettünk fel mindketten, majd nekiálltam elkészíteni a reggelinket...

*Louis szemszög*
[reggel]
Amy és Timi szűk egy hét múlva hazamennek. Ők bármennyire is nem foglalkoznak ezzel (vagy csak nem mutatják), tudom, hogy furcsa lesz. Itt hagynak minket. Nem lesz teljes a csapat. Magyarország (bár szerencsére azért Európában van) messze van. Legalábbis a jelen körülményekhez viszonyítva.
Miközben ezen gondolkodtam, arra jutottam, hogy az lenne a legjobb, ha a mai napot mind együtt töltenénk, hiszen ma kivételesen szabad a banda, holnaptól viszont szinte minden nap koncertek sorozata vár minket. Megbeszéltem Rikkivel az ötletemet. Tetszett neki, így szóltunk a többieknek is...

*Clara szemszög*
[délután]
A Rikkitől kapott üzenet után pár órával már mindannyian egy piros kisbuszban ültünk - természetesen Louis kérésére volt piros. Ed Sheeran házához, egy kis kerti partira szállított minket a jármű. És hogy miért pont hozzá? A fiúk jó barátságot ápolnak vele. Még régebb említette Ed nekik, hogy egyszer eljöhetnének hozzá egy kis bulizáshoz. Louis felhívta Edet, hogy áll-e még az ajánlat. Ed persze igent mondott, és nevetve hozzátette, hogy minket is szívesen megismerne...
Végignéztem a társaságomon. Mindenki jókedvűnek tűnt: poénkodtak röhögtek, de mégis érezhető volt a levegőben lebegő dátum közelsége. Ahogyan Harry védelmezően magához húzta Timit és egy puszit nyomott az arcára, vagy ahogyan Niall keze Amy derekán pihent, miközben ő Niall vállára döntötte a fejét: látszott rajtuk, hogy nekik lesz a legnehezebb. Nekik sokkal jelentőségteljesebb lesz a távolság...
Tekintetem egy pillanatra Liamre tévedt, aki mosolyogva figyelte Zayn poénkodását. Aztán szembenéztünk. Valamit láttam szemeiben... valami tartózkodót. Nem mosolygott olyan természetesen vissza, mint ahogyan pillanatokkal ezelőtt tette. E miatt egy apró gombóc keletkezett a torkomban. Azóta csinálja ezt, amióta... Amióta mi is történt? Nem történt semmi, ő mégis megváltozott. A Danielle-el való szakítása vagy hogy a fiúk "a köztünk lévő dolgok" miatt szekálták? Ez állhatott közénk?

*Abe szemszög*
Ed kedvesen fogadta csapatunkat. Miután a fiúk bemutattak minket egymásnak, körbenézhettünk a házban. Összességében nagyon szép lakása van. A kertben már terítve volt egy kerek faasztal és mellette egy hifi berendezés működött. Egy gyümölcsfa közelében grillsütő állt. A faszén már égett a sütőben, a húsok is mellé voltak készítve. Persze grillezésre készen vették, nem bíbelődött senki az ízesítéssel. Férfiak...
Niallel és Liammel hárman rápakoltuk a rácsokra a húst és a bentről kihozott krumplit, zöldségeket. Közben a többiek Eddel beszélgettek. Liam és Niall mondták, hogy elboldogulnak ketten, így visszamentem
az asztalhoz.

Ed nagyon kedves srác, örülök, hogy megismerhettük. Mesélt nekünk pár dolgot a zenéről, magáról, meg arról, hogyan ismerte meg a fiúkat. Elmondott pár viccesebb dolgot is Liamről, Harryről, Niallről és Zaynről, amit a fiúk nem díjaztak annyira, mondván "a hímeknek össze kéne tartaniuk, nem elárulni egymást", amin mi, lányok persze sokat nevettünk...
A grillezett ételek szépen alakultak. Zayn és én forgattuk őket, hogy ne égjenek oda. A barátaink közben zajos társaságként szórakoztak az asztal környékén és a hifinél. Senki sem figyelt ránk...

*Rikki szemszög*
- Megnézem, készen vannak-e a húsok. Éhesek vagytok már? Tálalhatok mindenkinek? - kérdezte Ed.
- Várj, még nem ül itt mindenki! - szólt utána Loló.
- Igen, Abe és Zayn sincsenek itt... - nézett Timi körbe, majd tekintetével a grillsütőhöz érve elkerekedett a szeme. - Úristen! - kapta a szája elé vigyorogva a kezét, mire mindannyian arra néztünk amerre ő.
Nem túlzok, ha azt mondom mindegyikünk hangos üdvrivalgásba tőrt ki, amikor felfogtuk a látottakat. Abe és Zayn a grillező mellett álltak, egymásba fonódott kezekkel és csókolóztak. Abe boldogan felpillantott Zaynre, mintha csak kizárták volna a külvilágot, majd nevetve felénk néztek...

36. fejezet - You're not just another girl...

/Te nem csak egy lány vagy.../

Most szokatlanul hamar hozom az új részt!:D

 Egyrészt, mert valamiért volt ihletem

 és energiám is írni (ja, mert drága
Mofóm addig 'nyüstölt', míg meg nem írtam xD^^). 
Másrészt, mert ez a fejezet

 is egyfajta szülinapi ajándék az 

egyik legjobb barátnőmnek! ♥ 

- Egy jó helyre. Majd meglátod... - kacsintott George, és az autó elindult...
A taxi leparkolt egy étterem előtt, majd George fizetett és kiszálltunk. Az épület, melybe beléptünk elég otthonosnak tűnt, a díszítés is nyugtató, kellemes hangulatot kölcsönzött. Kicsit feszengve álltam meg George mellett, mialatt ő az egyik pincérrel váltott pár szót. A felszolgáló srác kedvesen rám mosolygott, majd egy két személyre megterített asztalhoz vezetett minket. Miközben George kihúzta a székemet, éreztem, hogy pár  pillantás szinte lyukat éget a hátamban, ezzel alaposan megnehezítve azt a könnyű mozdulatot, miszerint leülök a székre. Hiába néztem körbe, nem tudtam megállapítani, hogy ki - vagy kik - bámulnak minket, így inkább nem is foglalkoztam ezzel. Szemeimmel egy sokkal megnyugtatóbb pontot kerestem. George-ot. Ettől el is tudtam feledkezni minden körülöttünk levő dologról.

- Remélem éhes vagy - mosolyodott el George, miközben én enyhén kábultan vizslattam ajkai hajlatát.

- Huh, már nagyon - jelentettem ki és a pincért néztem, míg letette elénk az ételt. - Ez nagyon jól néz ki - dicsértem az elém rakott kellemesen gőzölgő kaját.

- Az íze is finom, az egyik kedvencem. Az étteremről is ugyanezt mondhatom el, bár mostanában nem voltam itt - magyarázta halvány mosollyal az arcán.
- Gondolom, az X-Factor miatt - mondtam, mire bólintott. - Amúgy az illata is. Hmm. Mennyei - pillantottam az ételre.
- Nem annyira, mint a tiéd - nézett a szemembe George.
Éreztem, hogy elpirulok. Nem csak a mondat miatt, hanem ahogy George áthatóan a szembe nézett. Tekintetünk egy pillanatra összekapcsolódott, és nem szakítottam el azt. Agyam egy része tiltakozott ez ellen, de túlságosan gyenge voltam ellenállni, bár nem is bántam. Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva, úgy éreztem, mintha mindig is erre vágytam volna. George, az étterem, az étel íze a számban: minden passzolt.
Miközben elfogyasztottuk a fogást, arra sem tudtam figyelni, mennyire ízlik, mivel az előttem ülő srác teljes mértékben birtokolta a figyelmemet, bár gondolataim között ott cikázott egy, amit inkább elfojtottam: Nem szerethetsz belé! Ő is csak egy sztár a sok közül... 
Miután megettük az ételt, a pincér elvitte az üres tányérokat. Beszélgettünk egy darabig, majd George az ajkába harapott és kinézett az ablakon.

- Már eléggé lement a nap, szóval ideje indulni a meglepetés helyszínére - mondta mosolyogva, majd elhagytuk az étterem épületét, és elsétáltunk a Temze partjáig. 

A víz fodrairól visszatükröződött a lemenő nap utolsó sugarai. George felém fordulva mondani akart valamit, de végül csak összeráncolta a szemöldökét.

- Ott van! Gyerünk! - adta ki az utasítást egy férfi, mire villanások sokasága vakított el egy pillanatra.

- Ez nem igaz - morogta George, majd megfogta a kezemet és az ellenkező irányba kezdtünk el futni. 

A paparazzók meg utánunk. Pár méter után betértünk egy utcába, majd George gyengéden berántott egy kapualjba. A testem nekipréselődött az övének, így érezhettem szívének gyors verését, miközben mindketten a fotósok után neszeltünk, de szerencsére nem találtak meg minket. Tétován felnéztem rá. Tekintetével még mindig a távolba meredt, miközben megdördült fölöttünk az ég. George szemei rám tévedtek, majd zavart mosolyra húzta a száját.
- Remek. Az előbb a fotósok, most meg esni fog. Ennél jobb nem is lehetne - mondta mérgelődve.
- Nekem nem gond - mosolyodtam el, majd közelebb húzódtam hozzá, mert megéreztem az első esőcseppeket.
Alapvetően nincs semmi gondom a nyári esővel, csakhogy pillanatok alatt záporrá alakult, ami szinte a "bőröm alá" is bejutott. Brr. George meleg mellkasához bújtam, miközben arra vártunk, hogy eltűnjenek a fotósok a környékről. Göndör haja csapzottan tapadt a homlokához, a pólója már teljesen átázott, de nem érdekelte túlságosan. Lehunytam a szemem, és hallgattam pár pillanatig az eső zörejét, ami az utcai hangokkal keveredett össze. Aztán George arcára néztem, és ő ugyanakkor hajolt közelebb hozzám. Vészesen közel voltunk egymáshoz. Egy pillanattal később meleg ajkait éreztem az enyémen. Megcsókolt, aztán hirtelen elhúzódott tőlem.
- Ne haragudj, én nem... - kezdett magyarázkodni, de nem hagytam, hogy befejezze. Visszacsókoltam.
Karjaimat összekulcsoltam a tarkóján, miközben ő a derekamra tette a kezeit. Nem törődtünk azzal, hogy mindenünk átázik. Csak őt tudtam érezni. Ajkainak bizsergető érintését, fürtjeinek csiklandozását az arcomon... Azt hittem, álmodom. George eltávolodott tőlem, majd a szemembe nézett.
- Szerintem, nekünk nem megy az ismerkedős rész - vigyorodott el.
- Szerintem sem - nevettem fel, majd vizes mellkasához bújtam.

*Niall szemszög*
[délelőtt]
Mosolyogva néztem, ahogyan Amy a gitáromon próbál játszani. Reggeli után szórakozásból megtanítottam neki pár akkordot, ami mostanára egészen jól ment neki.
- Ügyes vagy - nyomtam egy puszit a szája sarkába, amikor lehuppant mellém és a kezembe nyomta a hangszert.
- Csak azért mondod, mert a barátnőd vagyok - bökött oldalba.
- Hát, eddig te vagy a legügyesebb mind közül. Nem hiába, te vagy a kedvencem - mentem bele a játékába.
- Tényleg? - vonta fel huncutan az egyik szemöldökét. - És a többi barátnőddel mikor szoktál foglalkozni? Mert mostanában csak rám van időd - mondta mosolyogva.
- Tudod, mit? A többiekkel szakítok, elég leszel nekem csak te - közöltem, majd mindketten nevetésbe törtünk ki, és apró csókot leheltem az ajkaira.

*Harry szemszög*
[reggel]
Kipihenten feküdtem az ágyon, még félálomba merülve, csukott szemekkel. Az egyik kezemmel a takaróért akartam nyúlni, és ekkor tudatosult bennem, hogy nem otthon vagyok. És nem egyedül. A levegőbe szippantva éreztem illatát, selymes haja csiklandozta bőrömet, miközben testét átölelő karommal éreztem mellkasának egyenletes emelkedését-süllyedését, ahogy szuszogott. A szívverésim száma megtöbbszöröződött, amikor kinyitottam szemeimet, és megláttam az ölelésemben békésen alvó lányt. Ujjbegyemmel végigsimítottam válla vonalán, majd ajkaimat puha bőrére helyezve megpusziltam az arcát. Válaszul két kék szempár keresett meg tekintetével, a világ legédesebb mosolyával együtt.
- Jó reggelt - motyogta Timi kedvesen, majd feljebb kúszott, hogy ajkai az enyémhez érhessenek.
- Neked is - érintettem meg az orrommal az övét mosolyogva.
Mindketten a tegnapi ruhánkban voltunk. Tegnap este - vagy inkább éjszaka - annyira fáradtak voltunk, hogy ez sem zavart minket. Csak bebújtam Timi mellé az ágyba, átkaroltam és el is aludtunk.
Amíg Timi lezuhanyozott és átöltözött, én a nappali erkélyén állva néztem a nyüzsgő várost. Amikor ő végzett, váltottunk. Megfürödtem, majd visszasétáltam a konyhába, ahol Timi már készítette is a reggelit...

35. fejezet - Éjjeli séta ~ Randi

#New :))  35. fejezet. 
Komikat szeretnééék! :D

A busz hazavitt mindegyikünket. Szerencsére nem követett minket senki - legalábbis nem tudtunk róla. A jármű végül megállt az Amyvel közös lakásunk előtt. Ekkor már csak hárman voltunk - Abe, Harry és én, mivel Amy Niallnél alszik ma.
Harryvel a többiek előtt nem nagyon tudtam beszélgetni, így többnyire csak széles mosollyal az arcomon, Harry vállának döntve a fejem, miközben ő átkarolt, hallgattam a poénokat. Csak akkor jöttem rá, mennyi minden tolong bennem, amikor kiszálltunk a buszból, és Abe elköszönve tőlünk, kettesben hagyva minket a kivilágított utcán.
Harry elgondolkodva nézte a távolodó buszt. Göndör fürtjei kicsit kócosan álltak, egyik kezét lazán a zsebébe süllyesztette, miközben én tekintetemet rajta pihentettem. Nem tudtam betelni a látványával. Tekintete egy pillanat múlva rám tévedt. Zöld szemeivel mosolyogva nézett a szemembe.
- Mondd, hogy eddig nem álmodtam - suttogtam, miközben ujjait az enyémre kulcsolta.
Halkan felnevetett, majd közelebb vont magához, kezét a derekamra helyezte és megcsókolt.
- Ez elég bizonyíték? - kérdezte vigyorogva.
- Azt hiszem, igen - fúrtam a fejem a mellkasába, mélyen beszívva az illatát.
- Van kedved sétálni? - kérdezte.
- Ilyenkor? - nevettem el magam. - Persze - nyomtam egy puszit az arcára.
Ujjaink újra összekulcsolódtak, majd elindultunk a közeli parkba. Az éjszaka közepén. Csak én és ő. Az égbolt tiszta volt, így láthatóvá vált pár csillag és a hold is. Kellemes nyári szellő lengedezett, így nem is fáztam. Mondjuk, szerintem szibériai körülmények között sem figyeltem volna erre, mivel valami sokkal fontosabb kötötte le a figyelmemet. Valami, amitől úgy dobogott a szívem, hogy szinte kiugrott a helyéről. És ezt csakis Ő váltotta ki belőlem.
- Mit csinálsz? - nevetett fel Harry, amikor lekaptam a magassarkúimat és az üde fűben lépkedtem tovább.
- Ha tudnád, milyen ezeket órákig viselni, nem kérdeznéd - álltam meg előtte, mire huncutan magához húzott és megcsókolt.
- Ez az egyik, amit kedvelek benned - bökte meg az arcomat finoman az orrával. - Hogy olyan természetesen tudsz viselkedni mellettem - mondta, miközben sétáltunk.
- Tényleg? - kérdeztem mosolyogva, válaszul bólintott. - Harry... - néztem rá kicsit bizonytalanul.
- Hm? - húzta halvány mosolyra a száját.
- Te ezt... Vagyis te meg én... - makogtam összevissza. - Szóval... - fújtam ki a levegőt, mivel nem tudtam, hogyan tehetném fel a kérdést.
Szerencsére Harry értette, mire gondolok, így nem is kellett tovább erőlködnöm.
- Timi - állt meg, majd zöld szemeit az enyémbe fúrta. - Nem tudom, mivel érdemeltem ki egy ilyen lányt, mint te... Sohasem játszanék veled vagy bántanálak meg - valamiért teljes mértékben hittem neki. - Én ezt komolyan gondolom veled... - mondta, miközben tekintetünk még jobban összefonódott. - Mert szeretlek.
A lélegzetem megakadt egy pillanatra a szó hallatán. Az érzékeim felélénkültek, ahogyan Harry ajkai az enyémet súrolták. Kimondta. És hittem neki. Hallottam már ezerszer ezt a szót - filmekben, dalokban stb. -, de sosem váltott ki belőlem még ilyen érzelmeket senki iránt. És a tudat, hogy Harry komolyan gondolja velem, szinte szárnyakat adott. A kétely, ami eddig csíráját vetette bennem, teljesen eltűnt, és helyébe határtalan boldogság lépett.
Önfeledten sétáltunk a kihalt parkban, gyér utcai fényben, mégis mindent különlegesnek éreztem mellette. Valahogy a világ szebbnek tűnt most. Szóval, erre gondol mindenki, amikor a szerelemmel járó dolgokról beszélnek? A gondolattól felnevettem, mert végre megértettem az eddig nevetségesnek talált dolgokat...
Valamikor végül felmentünk a lakásba. Harry nem mondta, hogy egyáltalán haza akar-e menni, de nem is bántam. Amíg Harry kiment a mosdóba, én bementem a szobámba. Meglátva az ágyamat, egy álmos ásítás hagyta el a számat, és szinte vonzott a puha ágynemű látványa, mivel fáradt voltam. Úgy, ahogy voltam ráfeküdtem, és Harry szöszmötölésének hangjait hallgattam, míg le nem csukódtak a szemeim. Egy pillanat múlva ki is nyitottam őket, ugyanis egy puha ujj simított végig az arcomon. Tekintetem Harryt találta meg először, mivel velem szemben feküdt az ágyamon és mosolyogva nézett.
- Itt maradsz? - kérdeztem.
- Csak, ha szeretnéd...
- Maradj - motyogtam, miközben feljebb csúsztam és középre toltam a párnámat, hogy neki is jusson.
- Te tényleg nem vetted észre, hogy... - nézett rám elgondolkodva Harry - beléd estem?
- Inkább nem hittem benne. Azt hittem, csak képzelődöm. Túlságosan elérhetetlennek tűntél.
- Pont te mondod ezt - csóválta meg a fejét vigyorogva. - És azon a hajnalon? Akkor is "elérhetetlen" voltam? - kérdezte.
- Hát... - pirultam el. - Ott volt a szél - böktem ki somolyogva, mire Harry hitetlenül felnevetett.
- A szél? - vonta fel az egyik szemöldökét, miközben játékosan megbökte az orromat.
- A szél - bólintottam elmosolyodva, majd felkönyököltem és megcsókoltam.
A mellkasára dőltem és ásítottam egy aprót. Harry egyenletesen simogatta a hajamat, amíg szemhéjaim el nem nehezültek és elaludtunk...

*Loló szemszög*
[pár órával korábban]
Feledhetetlen volt a banda mai koncertje. Az életem egyik legjobb része, hogy ilyen csodás embereket ismerhettem meg a barátaimban...
Miután hazavitt a busz, beléptem a lakásomba, majd átöltöztem valami kényelmesbe, és egy finom kakaóval a kezemben leültem a tévé elé. De a sorozat bámulása helyett a gondolataimmal foglalkoztam inkább.
Az este kezdetén még nem tudtam túlságosan önfeledt lenni, és ennek két oka is volt. Az egyik: Timi és Harry. Nagyon sajnáltam, hogy rosszra fordultak köztük a dolgok. Nem tudtam, hogy segíthetnék, így csak arra gondoltam, hogy biztosan minden rendbe jön hamarosan... És így is lett. Örülök annak, hogy ők megtalálták egymásban, azt akit kerestek... És mi van velem?
Itt a másik ok: George.
Gondterhelten sóhajtottam. Az agyam azon volt, hogy elfelejtsem őt, de a szívem mást diktált. Nem tudtam, mit érzek iránta, csak azt, hogy vágyom a közelségére, az érintésére, a mosolyára. Amióta megcsókolt, nem tudom kiverni a gondolataimból. És holnap randizni megyünk... A gyomrom görcsösen rándult össze az izgatottságtól...

[másnap délután]
Töprengve álltam a tükröm előtt. Az összképem egészen elfogadhatóan festett. Talán még csinos is voltam a barackszínű nyári ruhámban. Egy hasonló színű balerinát vettem fel a lábamra, majd feltettem egy alap sminket és lehuppantam a fotelembe.

Pár percig rádiót hallgattam, majd megszomjaztam, így átmentem a konyhába egy pohár vízért. Amint a számhoz emeltem azt, csöngettek, így szinte félrenyeltem a vizet. Nem lenne túl szerencsés épp most megfulladni, így köhögve botorkáltam ki az ajtóhoz, és kinyitottam. George állt előttem egy egyszerű fehér pólóban, ami jól kihangsúlyozta a szemszínét.

- Jól vagy? - vonta fel az egyik szemöldökét a "mindjártvégem" köhögésemre utalva.

- Persze... - bólintottam. - Csak vizet ittam...

- Te és a víz. Érdekes a kapcsolatotok, az biztos - nevette el magát.

Bezártam az ajtót, majd lementünk az épület elé. Egy taxi már ott várakozott, így csak be kellett ülnünk. 

- Egyébként, hová megyünk? - kérdeztem.

- Egy jó helyre. Majd meglátod... - kacsintott George, és az autó elindult...

34. fejezet - Just three words: I love You

/Csak három szó: Szeretlek (I love You)/

És itt van. :) Megírtam. Remélem tetszeni fog nektek. 

Sokáig szenvedtem ezzel a fejezettel, tulajdonképpen

 nem is tudom, miért... A lényeg, hogy készen van, 

hosszú lett (huh, tényleg elég hosszú:DD)... 
So, jó olvasást + (min. 3) komikat! :)) .xx

Valami felfoghatatlanul hasított a tudatomba. Harry ott állt a medencéhez vezető üvegajtónál. A félhomályban nem láthatta senki sem, hogy mit művel. A kezében egy üveg volt, és a szemei furcsán csillogtak... De amitől összetörtem, az a rácsimpaszkodó csaj volt. Mohón csókolgatta Harry nyakát, közben néha vihogva felnézett rá. Harry csak csábítóan mosolygott rá, de nem mozdult semmit.
A látvány letaglózott. A könnyeim kíméletlenül áztatták arcomat. Gyorsan felkaptam a kis táskámat a svédasztalról, majd még egy pillantást vetettem Harryre. Tekintete abban a pillanatban megtalálta az enyémet és eltolta magától a lányt.
Nem vártam tovább, nem tudtam ott maradni. Szinte futva vágtam át a termen, majd kijutottam az utcára. Az épület előtt szerencsémre ott várakozott pár taxi. Gyorsan beültem az egyikbe, majd mély levegőt véve lehunytam a szemem. A mai rengeteg sírástól égettek, fájtak a szemeim. A sofőr kedvesen hátrafordult és megkérdezte, "hová lesz?", mire én kelletlenül rátekintettem. A következő pillanatban valaki szinte feltépte a kocsi ajtaját és behuppant mellém Amy. Niall elfoglalta az anyósülést.
- Csak nem képzeled, hogy egyedül hagyunk ilyen állapotban? - kérdezte Amy, miközben szorosan átölelt.
- Haza akarok menni. A lakásunkba... - suttogtam elszoruló torokkal.
- Oda megyünk - simogatta meg a hajamat Niall kedvesen hátrafordulva. - Elég volt mára ebből - rázta meg a fejét, majd bediktálta a sofőrnek a címet.
Kinyitottam a szemem és egy halvány mosollyal néztem Niall szemébe, aki biztatóan bólintott, amolyan "nincs semmi baj" nézéssel.
- Mennyit tud? - kérdeztem Amytől rekedten, majd Niall felé biccentettem.
- Mindent elmondtam neki. Ne haragudj rám... - nézett rám szomorúan.
- Dehogy haragszom - ráztam meg a fejem. - Harry... Láttam, hogy... - mondtam halkan, de elcsuklott a hangom és a könnyeim ismét a szemembe gyűltek.
- Minden rendben lesz... - vont magához Amy.
- A többiek? Ott maradtak? - kérdeztem, mialatt kibámultam az ablakon. Az épületek elmosódó körvonalát követtem tekintetemmel, miközben haladtunk.
- Csak Niall és én láttunk titeket. A többiek túl szórakozottak, nem tudnak semmiről - magyarázta Amy. - Hamarosan vége a bulinak, majd akkor hazamennek. Addig Niallel veled maradunk. Ja, és Louis üzeni, hogy nagyon sajnálja, és ha tehetné visszafordítaná az időt, és mindent másképp csinálna...
Erőtlenül elmosolyodtam, miközben bekanyarodtunk a lakásunk utcájába.
- Nem az ő hibája - motyogtam.
A lakásunknál kiszálltunk. A házba viszont nem tudtunk bejutni, mivel Amy Lolónál felejtette a táskáját (a kulccsal együtt), én meg valamiért nem is hoztam...
- Most mit csinálunk? - töprengett Amy gondterhelten.
- Menjünk hozzám. Ott aludhattok - ajánlotta fel Niall.
Visszaültünk a taxiba és egy újabb címet mondtunk. Negyed óra múlva Niall házának nappalijában ültünk. Niall egy nagy szendviccsel, én egy forró teásbögrével, ami nyugtatóan hatott rám. Nem volt kedvem beszélni, és ezt mindketten tolerálták. Ezért hálás voltam nekik. Megittam a meleg teát, majd úgy döntöttem elalszom. Az alvás gondolata megnyugtatott ez után az este után.
Megpróbáltam álomba merülni, de nem sok sikerrel jártam. Egész éjszaka Harryn, kettőnkön, a majdnem csókunkon és az utána történteken gondolkodtam…

***

Reggel fáradtan ébredtem, mivel egész éjszaka le se tudtam hunyni a szemem. Elmentem zuhanyozni, majd felöltöztem és lementem reggelizni. Amint beléptem az étkezőbe, megláttam Amyt az étkezőasztalnál. Egyedül ült.

- Szia - köszöntem szomorú mosollyal, majd leültem mellé az asztalhoz. - Hol van Niall?

- Helló, jó hogy felkeltél - mosolygott rám felvidítóan. - A fiúk egy interjúra mentek. Mivel ma este lesz egy koncertjük. Most nagyon elfoglaltak, egész nap nem látjuk majd őket - magyarázta. - Hogy vagy? - kérdezte fürkészve engem.

- Egész jól - bólintottam. - El is felejtettem a koncertet. Ha nem mondod, nem jutott volna eszembe - húztam el a számat. - Mit fogunk ma csinálni?

- Hát, a lányokkal tegnap este beszéltem. Aggódnak érted. Nem teljesen tudják, mi történt. Harry szó nélkül lelépett tegnap este, Louis nem beszél, mondván: "ez a kettőtök ügye", és ezt gondolom én is, szóval nem mondtam el nekik...

- Rendben. Akkor majd én - sóhajtottam.

Egy óra múlva csöngettek. Loló, Rikki, Abe és Clara egyszerre ugrottak a nyakamba, miután Amy ajtót nyitott nekik.
- Timi, mi történt Harryvel? Annyira sajnálom... - nézett a szemembe Abe, miközben átmentünk a nappaliba. Elmeséltem nekik mindent. Néha elcsuklott a hangom, néha nem tudtam folytatni, de végül megtudták, hogy mi is történt.
Nagyon aranyosak voltak, egész nap próbálták elterelni a figyelmemet. Elmentünk vásárolgatni, beültünk fagyizni, "retardált" vicceket meséltek, amitől néha fel is tudtam nevetni. Volt, hogy teljesen elfeledkeztem a szívemet nyomó fájdalomról.
Délután Loló, Rikki és Abe hazaugrottak átöltözni a koncertre, aztán együtt átmentünk hozzánk. Kiderült, hogy tegnap este Loló Clarának odaadta a kulcsot, így ő bejuthatott a lakásba.
Miközben a ruháimat próbálgattam, hogy melyiket vegyem fel, Amy telefonja megcsörrent. Niall és Louis azt mondták, negyed óra múlva értünk jönnek. Feldobtam magamra egy kevés sminket, ami némileg rendbe szedte a sírástól, kialvatlanságtól meggyötört arcomat.

Amikor elkészültünk, lementünk a lakás elé és vártuk a fiúkat. Nem kellett sokáig várakoznunk, néhány percen belül meg is érkeztek. Amint megláttam őket, halványan elmosolyodtam. Louis egy gyors csókkal köszöntötte Rikkit, majd megállt előttem és bűnbánó arccal nézett rám. Sóhajtottam egyet és szorosan megöleltem.

- Jól vagy? - suttogta a hajamba. - Ne haragudj rám, kérlek, nem akartam, hogy ez legyen... - nézett rám szomorúan.

- Mondtam már, hogy nem haragszom, nem tehetsz róla - néztem a szemébe. - Ami azt illeti, egész jól vagyok.

Beültünk az autóba, majd elindultunk, az út nem volt túl hosszú. A koncert egy szabadtéri színpadon volt az egyik legnagyobb parkban. Egy hátsó bejáraton mentünk be, hogy ne szedjék szét Nialléket a rajongók és időben bejussunk.

- Mi most visszamegyünk a fiúkhoz, oké? - kérdezte Niall. - Nektek foglaltattunk helyet. Ja, és ezeket akasszátok a nyakatokba - adott át pár „jegyet”. - Mindjárt kezdünk! - mondta izgatottan.

Elköszöntünk egymástól, majd a lányokkal elfoglaltuk a helyünket. Az első sorban ültünk, egy elkülönített részen. A rajongóktól alig hallottuk egymás szavát, így nem is tudtunk beszélgetni. Nem nagyon tudtam figyelni Amyre, pedig igazán érdekelt, amit épp mondott, csak gondolatban teljesen máshol jártam. Tulajdonképpen semmi kedvem nem volt ehhez az estéhez, de nem hagyhattam cserben a fiúkat. Még akkor is, ha úgy éreztem szívesebben lennék most egyedül... És hogy mindezt miért gondoltam? Az egyetlen ok, amiért nem tudtam őszintén elmosolyodni az a göndör hajú, zöld szemű fiú volt, aki most minden bizonnyal felpörögve készül a backstage-ben a fellépésükre. Akit biztosan nem érdekel, hogy mi van velem. Aki miatt végigsírtam az elmúlt éjszakát... Harry. Hirtelen felindulásból felpattantam, majd mondtam valami olyasmit, hogy "mindjárt jövök", és áttolakodtam magam a közönségen. Lábaim maguktól vezettek el a színpad mögötti zárt helységbe, ahol végül megtorpanva álltam meg egy ajtó előtt. Nagyot sóhajtva lenyomtam a kilincset és beléptem a backstage-be.
A fiúk körül néhány stábtag sürgött és épp az utolsó simításokat végezték a fellépés előtt.
- Helló, Timi! - köszöntött mosolyogva Zayn. Nem jöhetett oda, mivel épp a fülesét tűzték a ruhájára, így csak biccentett egyet.
Harry Zayn hangjára rám kapta a tekintetét, de nem mondott semmit, csak az ajkába harapott, majd lesütötte a szemét és látványosan kerülte a szemkontaktust.
- Mit szeretnél? - kérdezte Niall kedvesen, miközben az ingét igazgatta magán. - Kb. öt perc és kezdünk - nézett a faliórára, ami valóban mindjárt egészet mutatott.
- Nem szeretnélek feltartani vagy zavarni titeket - ráztam meg a fejem. - Csak... - motyogtam, de nem folytattam.
- Akkor - kapta fel Harry a mikrofonját -, ne is tedd. Menjünk - mondta hidegen, majd megfordult és a terem másik végében levő folyosó felé indult.
- Harry, várj! Beszélnünk kell - mondtam halkan, miközben a többiek már el is hagyták a teret.
Azt hittem nem hallja meg a hangomat, de végül visszafordult. Egy pillanatig egymás szemébe néztünk, végül Harry halványan megrázta a fejét.
- Nincs mit megbeszélnünk - nézett mélyen a szemembe, amitől elállt a lélegzetem és azt hittem mindjárt elsírom magam. A pillantása megsemmisítő volt. - Ha számítottam volna neked valamit, utánam jöttél volna. De nem tetted. Megmondhattad volna, hogy nem érdekellek, de nem tetted! Azt hiszed, neked most olyan nehéz? Hát gondolj csak bele. Nem én vertelek át! Hagytad, hogy elhiggyem... Mindvégig játszottál velem! - szemei megvetéssel voltak tele. - Én azt hittem, hogy... - csuklott el a hangja, és hirtelen félrepillantott. - Azt hittem, te is... - mondta halkabban, majd hirtelen a szemembe nézett. - Tudod, mit? - túrt idegesen a hajába. - Nem érdekelsz többé! - mondta kíméletlenül, majd ellépett tőlem.
Nem hagyhattam elmenni. Nem hagyhattam, hogy úgy hagyjon itt, nem tudja az igazat. Mert az igazság teljesen más volt. Meg kell tudnia.
- Harry - suttogtam elszorult torokkal, mire tétován visszafordult. - A tetőre vezető ajtó beszorult, amikor becsaptad. Fent ragadtunk - motyogtam, mire arcán valami átsuhant. - De tudnod kell valamit - folytattam. - Akkor is, ha nem érdekel. Akkor is, ha utoljára mondhatom el. Én... - csuklott el a hangom - szeretlek. 
Harry ajkai megremegtek. Tekintete szorosan összekapcsolódott az enyémmel, de nem tudtam semmit kiolvasni a szemeiből. Rezzenéstelen arccal állt előttem. Ajkai elnyíltak egymástól, mondani akart valamit, de ekkor a folyosóról hirtelen egy alak tűnt fel.
- Harry, mit csinálsz itt? Kezdődik a koncert! Húzás fel a színpadhoz! - lépett hozzá Paul ingerülten.
- Egy pillanat - nézett rá Harry.
- Nem érdekel, egy pillanatod sincs - mondta Paul ellentmondást nem tűrő hangon. - Menj! - mutatott a lépcsők felé.
Harry dühös pillantást vetett rá, majd megindult a színpadhoz. Nem nézett vissza. Nem szólt semmit. Csak ott hagyott a gondolataimmal, egyedül...
Forró könnycseppek gördültek végig az arcomon, majd csöppentek le. Nem tudtam, mit kéne tennem. Nem tudtam, mit érzek. Akkor ennyi. Megtudta...
Remegő léptekkel haladva vágtam át a folyosón, ami kivezetett a backstage-ből. Kiértem a közönségtérhez, ahol már javában tomboltak a rajongók. A szabadtéri koncert miatt érezhettem a kora esti szelet, ami - amint nem voltam védve - megcsapott. Kicsit fázva furakodtam vissza a lányokhoz. A könnyeim még mindig folytak. Nem tudtam, mit érzek. Nem tudtam, ő mit érezhet. Amy mosolyogva nézett rám, de amint meglátta a könnyes tekintetemet, döbbenten-csodálkozva fürkészett, ahogyan Rikki, Abe, Loló és Clara is.
- Mi történt? - olvastam le Loló szájáról.
A hangzavar miatt alig hallottuk egymást, így csak ennyit mondtam:
- Elmondtam neki.
- ...hogy szereted? - kerekedett el Rikki szeme izgatottan. - És erre Harry...
- Nem mondott semmit. Csak ott hagyott, mivel idő volt, és mennie kellett - mint végszóra, úgy robbantak be a színpadra a fiúk a Na Na Naval abban a pillanatra.
 A dalok alatt Harry sokszor kereste tekintetemet, de nem tudtam semmi értelmezhetőt leolvasni az arcáról. Néha elmosolyodott, néha szomorúan lesütötte a szemét, vagy épp átsuhant valami az arcán. Vegyes érzelmek tomboltak bennem is. Láttam őt, éreztem a közelségét, és minden vágyam ellenére sem mehettem oda hozzá. Tompa fájdalom kerített hatalmába belül. Végignézve a sok tomboló, jókedvű rajongón, rájöttem, hogy gondolatban teljesen máshol jártam. A One Thing végén Harry tekintete összekapcsolódott az enyémmel, éreztem, hogy valami megváltozik körülöttem. Aztán rájöttem, hogy nem a környezetem volt az: a rajongók, a színpad, a fények ugyanazok maradtak. Csak bennem változott meg minden. Harry közben épp a fiúkkal beszélt meg valamit. Nem tudtam mit tegyek. Tekintetemet újra Harryre vezettem. Nagy levegőt vett, majd beleszólt a mikrofonjába.  

- A következő szám eredetileg nem volt benne a ma esti dallistában. Mégis el fogjuk énekelni, mivel tartozom ezzel egy lánynak. Akit megbántottam. Nagyon. Tudom, lehet, örökre elrontottam mindent, mert nem hittem benne... Tudnia kell, hogy mit érzek valójában iránta.
Harry egész végig a szemembe nézett. A szívem szinte kiugrott a helyéről, a szemem könnyes volt.
A dal közben elkezdődött. I Should've Kissed You. Az ajkaim elnyíltak egymástól, miközben Harry egyedül (!) énekelte nekem.

Visszagondoltam a majdnem csókunkra és az utána történtekre. Hirtelen megint a szobámban akartam lenni... Rosszul éreztem magam. Láttam magam előtt a félhomályban, üveggel a kezében, azzal a csajjal... A kép látványa elvont a jelentől. Megráztam a fejem, majd utat törtem magamnak a közönségben és a kijárat felé igyekeztem. A lábaim ismét maguktól vezettek. 

- Timi! - hallottam Loló hangját a hátam mögül.
- Sajnálom... - mondtam visszanézve rá, majd tovább küzdöttem magam, egészen a kijáratig. Itt már nem voltak sokan. Megálltam, és csak most figyeltem fel arra, hogy nem énekel senki a színpadon, a közönség fel van háborodva. A backstage felé néztem.

- Timi, kérlek, várj meg, most az egyszer... - hallottam meg azt a hangot, amit bárhol, bármikor felismernék, majd megpillantottam Harryt, aki felém futott és egy pillanatra sem engedte el a tekintetem. Elmosolyodtam. A koncert kezdete óta először. Néhány pillanat múlva a karjaiban találtam magam.

- Annyira sajnálom, mindent rosszul csináltam... - suttogta, majd - hogy lássa az arcomat - elengedett, de a kezemet még mindig fogta. Mélyen a szemembe nézett. Most vettem észre, mennyire gyönyörűek, ha a könnytől csillognak. - Mindent félreértettem. Nem akarom többé soha, hogy miattam sírj - szemeiből csak úgy sütött, mennyire haragszik magára. - El akartam mondani szóban, dalban, de nem sikerült valami fényesen - mosolyodott el -, így most megpróbálom így... - suttogta, egyre közelebb húzva magához.

Az egyik kezével megfogta a derekam, és megcsókolt. Megszűnt minden körülöttünk: a szabadtéri színpad távolinak tűnt. Csak mi voltunk. Puha ajkai lágyan értek az enyémhez. Lélegzete keveredett az enyémmel. Elöntött a forróság, a szívem egyre hevesebben vert. Még sosem éreztem ilyet senki iránt. Kezemmel göndör fürtjei közé túrtam. Egyre hevesebben csókolt és minden érintése gyengéd volt. Ajkai elhagyták az enyémet. Nem akartam még, hogy vége legyen és ő is ezt érezhette, mivel elmosolyodott, majd újra megcsókolt. Csókunkba belesűrítettük mindazt, amit valaha is éreztünk egymás iránt... Amikor végül elváltunk egymástól, egy nagy, kövér könnycsepp buggyant ki, és lassan lefojt az arcomon. Mielőtt lecsöppent volna, Harry gyengéden letörölte.

- Ne sírj miattam - döntötte a homlokát az enyémhez.

- Ezek most inkább örömkönnyek - mosolyodtam el, a tekintetemet szemeibe fúrva. - Nem is tudod mióta vártam erre a pillanatra... - suttogtam, majd sokáig szótlanul, csak egymást néztük. Nem tudtam betelni vele. Úgy éreztem álmodom, pedig az előttem álló Harry igenis valóságosan csókolt meg újra, amitől kicsit elszédülve kapkodtam levegő után. Szinte repülni tudtam a boldogságtól, ami hirtelen rám tört. 

- Na végre! - kiáltott fel Louis. - Ezt előttem is nyugodtan megcsinálhattátok volna... - kacsintott ránk. Mi válaszul egymásra, majd rá néztünk és elmosolyodtunk. Eddig észre sem vettük, hogy Niall, Louis, Liam, Zayn és a lányok is itt vannak.

- Akkor, ti most együtt vagytok, igaz? - kérdezte Niall vigyorogva.

- Hát, úgy tűnik - mosolygott rám ellenállhatatlanul Harry, pontosabban az én Harrym (♥).

A következő pillanatban Amy ölelt magához boldogan.

- Köszönöm, hogy mellettem álltál tegnap... - mondtam, miközben folyamatosan vigyorogva néztem végig a többieken.

- Ezért vannak a barátnők, nem? - borzolta össze a hajamat, majd együtt nevettünk.
Loló, Abe, Clara és Rikki is csatlakozott hozzánk, így egy igazi lányos ölelés lett belőle. A fiúk közben Harryn röhögtek, hogy "hogyan tudta eddig ennyire elcseszni?". 

- Tudom, hogy legszívesebben most itt maradnátok a lányokkal, de vissza kell mennetek befejezni a koncertet. Elég lesz ennyi hír a sajtónak, nem kell még több - mutogatott a színpad felé az épp hozzánk igyekvő Paul.

- Mindjárt megyünk, Paul! - válaszolt Zayn.

- Nem akarlak elengedni - nézett rám bociszemekkel Harry.

- Én sem téged, de várnak rátok a rajongóitok. Ne várattassátok miattam őket tovább... - mondtam boldogan hozzábújva.

- Csoportölelééés! - kiáltott fel Liam, majd mindannyian nevetve öleltük meg egymást.
A fiúk visszasiettek a színpadra és folytatták a koncertet. Harryvel egész végig egymást néztük és némán kommunikáltunk. Boldog voltam. Nagyon. Minden könnycseppet elfeledtetett velem a látványa és hogy tudtam, a koncert után hozzám fog visszajönni. A fellépés további része az este első felével ellentétesen telt. Rengeteget nevettem. A koncert után, miközben a fiúk átöltöztek, mi beültünk a nagy buszukba (Paul javasolta, hogy inkább ott örüljük ki magunkat, minthogy a rajongók szétszedjenek minket). Lolóval, Abe-el, Clarával, Rikkivel és Amyvel egymás után többször is részletesen megbeszéltük, hogy mit láttak ők, mit éreztem én és hogy pontosan hogyan is történt az egész. Ahogy felidéztem a percekkel ezelőtt történteket, még mindig megremegett a gyomrom, és ha a többiek nem látták volna, talán el sem hiszem.
- Akkor - nézett rám Rikki folyamatosan vigyorogva. - Harryvel jártok!
- Igen - öleltem át boldogan.
Harry és én. Együtt. Wáááá. El sem hiszem!
A fiúk a következő pillanatban csődültek fel a buszra.
- Na, jöhetünk már? - kérdezte Zayn.
- Persze - bólintottam mosolyogva.
- Jó, mert Lou (a stylistjuk) azt mondta, hogy "lánymegbeszélés" vagy mi van, és ne zavarjunk titeket - nézett rám furán Louis, majd levágta magát Rikki és közém.
Harry leült a másik oldalamra és magához húzott, mire nagyot dobbant a szívem. Louis előrehajolt, aztán belevert egyet Harry vállába.
- Aú! - dörzsölte meg a karját.
- Megérdemelted. Tudod, te min ment keresztül Timi miattad? Mert nem voltál képes normálisan lépni? Mert félreértettétek egymást? - csóválta a fejét, majd vigyorogva összeborzolta Harry fürtjeit.
- Sajnálom, és visszafordítanám az időt, de nem tehetem...
- Nem is kell - bújtam Harryhez. - Nem számít, mi történt. A lényeg, hogy már minden rendben - pusziltam meg az arcát...

33. fejezet - Afterparty II. ~ Love can hurt...

/A szerelem fájhat.../

Nem bírtam állni tovább a tekintetét, ezért kirohantam a szobából...
- Várj meg! Ne haragudj, nem akartam, nem tudom, mi ütött belém! - futott utánam.
A folyosó falának dőltem és lassan lecsúsztam a földre.
- Néhány perce döntöttem el, hogy utállak... - néztem fel rá; George előttem állva nézett le rám.
- Utálsz? - mosolyodott el, majd leült mellém.
- Igen - fordítottam felé a fejemet. - Vagyis nem tudom - bizonytalanodtam el a tekintetétől. - Utálni szeretnélek...
- Derítsük ki, hogy valóban utálsz-e - harapott az ajkába mosolyogva, majd letérdelt előttem és a kezeit a fejem két oldalán a falnak támasztotta.
Bekerített. Meg sem tudtam megmozdulni. Ajkait közel vezette az enyémhez, majd újra megcsókolt, egyik kezével a hajamba túrt. Éreztem, hogy a szívem vadabbul kezd verni. Pár másodperc múlva kifulladva húzódtunk el egymástól. Felsóhajtottam és lesütöttem a szemem. Meleg leheletét még éreztem a bőrömön, ajkai nyomán bizsergés futott végig rajtam, de nem tudtam a szemébe nézni.
- Olyan lánynak képzelsz, akit csak úgy meg lehet csókolni? - néztem fel rá kérdőn.
- Még mindig utálsz? - kérdezett vissza, figyelmen kívül hagyva a kérdésemet.
Ekkor már nem tudtam elviselni a közelségét, pedig jól esett, hogy hozzám ér, hogy itt van velem. Egyik kezemmel eltaszítottam magamtól, majd felpattantam és megfordultam, de nem tudtam elmenni. Valami ott tartott. Éreztem, hogy a tekintetét a hátamba fúrja. Mélyen beszívtam a levegőt és szorosan lehunytam a szemem. Csak így tudtam kizárni pár másodpercre a külvilágot. Mi történik velem? Idegen fiúval csókolózom!? És miért érzem ezt helyesnek? Miért idegesít a viselkedés? Miért utálom ezt az érzést és mégis... szeretem? A gondolatok szélsebesen cikáztak a fejemben. Nem tudtam, mit tegyek. Legszívesebben elrohantam volna, hogy gondolkodhassak. De nem tehettem. Mert ott állt ő a hátam mögött, pár lépésre tőlem, és a válaszomra várt...
Visszafordultam és George szemébe néztem.
- Szerintem, át kéne öltöznöd - biccentett felém.
Az öltözőben keresett nekem egy nyári ruhát, valamelyik női versenyző ruhatárából.
- Vedd fel - nyújtotta felém.
- Ugye nem akarsz megint szórakozni? - kérdeztem.
- Nem - mosolyodott el, mire elvettem az anyagot.
George magamra hagyott, hogy rendbe tudjam szedni magam. A hajszárítóval valamennyire megszárítottam a hajam, majd felvettem a ruhát. a könnyű anyag felüdülés volt a vizes, nehéz koktélruhához képest. Épp a hátsó cipzárral bajlódtam, amikor egy kéz segített felhúzni azt. Megugrottam George érintésére, majd megfordultam.
- Igazad van, nem illik csak úgy megcsókolni egy lányt - nézett a szemembe. - Kezdjünk elölről mindent. Ezért... eljönnél velem randizni? - kérdezte, miközben kisöpörte az egyik hajtincsemet az arcomból.
Elvörösödve néztem rá, és aprót bólintottam.
- Menjünk vissza a többiekhez - kacsintott George.

*Niall szemszög*
Amy unottan állt mellettem, miközben én átkaroltam a derekát. Nem csodálom, nem volt túl nagy parti hangulat a teremben. Mindenki inkább csak beszélgetett vagy táplálkozott. Az utóbbiak közé tartoztam volna én is, csakhogy távol volt tőlem az asztal, így csak sóvároghattam a finomságok után. Hát igen, az afterpartykban mindig a kaja volt az egyetlen, amit szerettem.
- Harapunk valamit? - hajoltam közelebb a barátnőmhöz.
Ő csak aprót bólintott, majd otthagyva hangos társaságunkat, egy asztalhoz sétáltunk. Mindketten felpakoltunk egy-egy tányérra mindenféle ételt, majd elkezdtük játékosan etetni egymást. A zene közben valami lassúra váltott, mire a párok többsége lassúzni kezdett. Amy egy muffint emelve a szájához nézett a táncolók közé. Az embertömegben Louis fogta át Rikki derekát és lassúztak...
- Öhm, akarsz táncolni? - néztem Amy-re elfojtva egy fintorgást. Nem volt sok kedvem hozzá, de ha Amy szeretné... Hiszen a lányok szeretnek ilyen romantikusan táncolni, vagy nem?
- Akarjak? - kérdezett vissza mosolyogva.
- Azt nem nekem kell tudni - vontam meg a vállam.
- Hát, Louisék nagyon cukik, meg gyomorforgatóan édes ez így, de most nincs sok kedvem hozzá - nézett rám.
- Akkor oké, mert én sem szeretnék - húztam magamhoz. - De tudd, hogy érted még balettoznék is, itt és most - hajoltam közelebb hozzá, majd megcsókoltam, Amy belekuncogott a csókunkba.
- Ennek örülök. Hát, talán majd máskor - kulcsolta össze a kezünket nevetve.
Kimentünk a medencéhez, mivel itt csak néhány ember lézengett. Egy pillanatra visszanéztem az üvegajtón. A Union J tagjai, Harry, Timi, Loló, Clara és Liam hangosan röhögtek valamin, Rikki és Louis ugye táncoltak, a többieket pedig nem láttam...
- Balettozzak neked? - kérdeztem, miközben leültünk a medence szélén levő peremre.
- Most? - húzódott mosolyra Amy szája. - De mindenki őrültnek nézne.
- Mi az nekem, néhány bámuló alak? - vontam meg a vállam, majd felálltam és olyan "balettosan" beálltam.
Amy már ettől elnevette magát. Néhányat pördültem a tengelyem körül, aztán megpróbáltam balerinaként ugrani. Hát, azt hiszem, ha ezt látta volna egy hivatásos táncos - például az X Factoros goreográfus -, azt hiszem szívrohamot kapott volna. De engem csak Amy érdekelt, aki nagyon jól szórakozott rajtam, szemeit törölgetve nevetett a "táncomon"...

*Timi szemszög*
A lassú számnak vége lett, így páran szétszéledtek vagy a terem közepén táncoltak az ütemes dalra. Én az egyik svédasztal kínálatából válogattam pár süteményt, amikor valaki megállt mellettem.
- Tessék - nézett rám mosolyogva Harry, amitől előtűntek a gödröcskéi. A kezében két koktélt tartott, az egyiket felém nyújtotta.
- Ó, köszi - néztem fel rá. - Minden héten van ilyen X Factor-buli? - kérdeztem, majd belekortyoltam az italomba.
- Nem. Csak mindjárt finálé; mindenkiben, aki még versenyben van nagy a nyomás, és így próbálják oldani a betáblázott napokat - válaszolt végignézve a termen.
- Veletek is ez volt, nem? - mosolyodtam el.
- Igen - biccentett. - Emlékszel még arra, amikor először találkoztunk? - váltott témát. A szemei körül apró nevetőráncok formálódtak, miközben engem nézett.
- Persze - bólintottam. - Miért?
- Ha akkor nem találkozunk... most nem lennénk itt - nézett mélyen a szemembe.
- Hát, te valószínűleg itt lennél, csak én nem - helyesbítettem, lesütve a szemem.
A fejét lehajtotta és nevetve megcsóválta a fejét.
- Mutatnom kell valamit - mondta hirtelen. - Gyere.
Elhagytuk a termet és a stúdió mellett elhaladva áthaladtunk egy folyosón. Itt hűvösnek volt, mivel működtek a légkondicionálók. A koktélruhám nem tűnt elégségesnek, hiszen összeborzongtam a hideg levegőtől, ami megcsapott. Harry rám pillantott, aztán... Aztán hirtelen melegem lett. Persze nem arra gondolok, hogy hirtelen trópusira változott volna az időjárás és fűteni kezdtek a légkondik...csak éppen Harry rákulcsolta az ujjait a kezemre. A pulzusom megemelkedett és elvörösödtem, nem tudtam Harryre nézni, így csak a cipőmet bámultam, miközben végigmentünk a folyosón. A hallba, ahová kiértünk a lifthez sétáltunk. Ekkor már tényleg kíváncsivá tett. A liftben elengedte a kezemet, majd megnyomott pár gombot a liftkonzolon. A felvonó megindult, és felvitt minket az utolsó emeletre. Egy rövid lépcsőn felgyalogoltunk, majd Harry kitárt előttem egy vasajtót. A tetőtérre kerültünk. Ámultan néztem körbe: szinte az egész kivilágított Londont látni lehetett a magas épületről.
- Mindig ide jöttem fel az X Factor alatt, amikor volt egy kis szabadidőm és egyedül akartam lenni - nézte a várost Harry.
- Tényleg? - néztem rá. - Gyönyörű innen a kilátás.
- Igen, az - biccentett. - Senki sem tudott eddig erről a helyemről - mondta halkabban, miközben halványan elmosolyodott. Gondolom, az emlékei között kutathatott.
- Akkor, miért mutatod meg nekem? - kérdeztem csodálkozva egy kis idő múlva, mivel kijelentésével alaposan összezavart.
- Mert úgy gondolom, tartozom neked ezzel - válaszolt, miközben tekintete összefonódott az enyémmel. Az én szemeimben zavarodottságot láthatott, így folytatta: - Akkor hajnalban másképp is alakulhatott volna... - suttogta, majd közelebb lépett hozzám.
A fejemben az ominózus hajnal képei keringtek... és hirtelen elállt a lélegzetem. Lehetséges, hogy Harry... Hogy ő is... 
Elnyílt a szám, amikor Harry megfogta a kezem és közelebb húzott magához. Göndör fürtjei megcsikizték az arcomat. A hirtelen rám törő érzelmektől hátrébb léptem, tekintetem nem szakadt el az övétől. Harry arcán átsuhant valami, szemeiben vegyes érzelmek cikáztak, ahogyan engem nézett. Ajkai megmozdultak, de nem mondott semmit, ugyanis hangos nyikorgás csapta meg a fülünket, mire mindketten távolabb léptünk egymástól és a hang irányába fordultunk. A tetőtérre nyíló vasajtó előtt Louis állt.
- Öhm, megzavartalak titeket? - nézett ránk zavartan.
- Hát... - kezdtem, de Harry a szavamba vágott.
- Nem - nézett a szemembe, miközben Louisnak válaszolt.
Kikerülte Louist  és elhagyta a tetőt, becsapva a vasajtót, ami nagyot nyikordult a mozdulatra. Lefagyva álltam és nem tudtam felfogni, hogy mi is történt.
- Jól vagy? - kérdezte Louis hozzám sétálva. - Miattam viharzott így el? Ó, annyira sajnálom. Nem akartam... - mondta, miközben megsimította a karomat.
Ekkor, mintha eltört volna bennem valami, úgy kavarogtak bennem az érzelmek. Nem vettem észre, hogy sírok, míg Louis át nem ölelt. Pólójának anyagát sűrű könnyeimmel áztattam, de őt nem érdekelte. Szorosan ölelt.
- Miért kell nekem mindig mindent elrontanom? - kérdezte szomorúan.
- Louis, nem a te hibád - suttogtam.
- Figyelj, minden rendben lesz, csak beszélni kell Harryvel - mosolyodott el bátorítóan, majd az ajtóhoz lépett és lenyomta a kilincset, de az nem mozdult semmit.
- Mi a... - vonta össze a szemöldökét, miközben a vasajtót rángatta. - Ez nem nyílik.
- Mi? - léptem oda, majd letöröltem a könnyeimet, hogy legalább valamennyire látni tudjak.
Megragadtam a kilincset, de nem tudtam kinyitni. Louis teljes erejével nekitámaszkodott, de az ajtó csak nyikorgott, csukva maradt.
- Hát, itt ragadtunk - húzta el a száját.
Annyira elfoglalt, hogy lejussunk innen, hogy közben elapadtak a könnyeim, nedves csíkokat hagyva az arcomon.
- Harry hova mehetett? - kérdeztem, amikor már egy ideje csak a lentről tompán felhallatszó zenét hallgattuk gondolkodva.
- Nem tudom, mi a baja, de nagyon megbántottnak tűnt. Ilyenkor általában egyedül akar lenni - magyarázta Louis.
- Remek - hunytam le szorosan a szemem, és próbáltam visszafojtani a könnyeimet.
- Hiszen hívhatunk segítséget - csettintett Louis, majd előkapta a telefonját.
- Ez miért nem jutott eddig eszünkbe? - mosolyodtam el halványan.
Néhány perc múlva Niall és Amy segítségével kinyitottuk a beszorult ajtót.
- Tulajdonképpen, hogy csináltátok? - értetlenkedett Niall.
- Hát, csak beragadt - vonta meg a vállát Louis, majd a lelifteztünk a földszintre.
A terem még mindig tele volt jókedvű emberekkel. A zene még javában üvöltött. Az egész ugyanolyan volt, csak épp bennem változott meg minden. Szemeimmel Harryt kerestem a tömegben, de sehol sem láttam.
- Timi. Mi történt? - kérdezte Amy aggódó arckifejezéssel.
- Honnan gondolod, hogy történt valami? - néztem rá egy műmosolyt erőltetve magamra.
- Ismerlek. Azt hiszem, elég ennyi - ölelt át. - Na, ki vele.
- Nem lehetne inkább valahol máshol?
Bementünk a mosdóba, ahol megláttam magam a tükörben és rájöttem, hogy jól tettem, amikor vízálló sminket alkalmaztam.
- Gondolom, nem csak Louisval voltál ott fent... - töprengett Amy. -  Hol van Harry? - kérdezte, és ezzel pont beletalált a közepébe.
- Nem tudom - mondtam, és éreztem, hogy egy nagy könnycsepp végiggördül az arcomon.
Akadozva, de el tudtam mesélni neki mindent. Amy - hasonlóan Louishoz -, nem törődve azzal, hogy összekönnyezem, szorosan magához vont.
- Szerinted a többiek észrevettek valamit? - kérdeztem rekedten.
- Nem hinném - rázta meg a fejét. - Niall sem vett észre semmit, pedig ott álltál előtte. A fiúk néha nagyon nem figyelnek az ilyen részletekre... Viszont a barátnők igen - nyújtott felém egy zsepit.
Visszamentünk a terembe, ahol a többiek még javában jókedvűen táncoltak. Eszembe jutott, hogy a táskámat az egyik svédasztalnál felejtettem, így otthagytam a társaságot és megindultam az asztalokhoz...
És ekkor megtorpantam, mivel olyat láttam, amitől újra könny gyűlt a szemembe. A forró könnycseppek friss patakként folytak végig az arcomon.
Most éreztem meg igazán, milyen, amikor valami olyan fáj, amit nem tudsz megállítani...