34. fejezet - Just three words: I love You

/Csak három szó: Szeretlek (I love You)/

És itt van. :) Megírtam. Remélem tetszeni fog nektek. 

Sokáig szenvedtem ezzel a fejezettel, tulajdonképpen

 nem is tudom, miért... A lényeg, hogy készen van, 

hosszú lett (huh, tényleg elég hosszú:DD)... 
So, jó olvasást + (min. 3) komikat! :)) .xx

Valami felfoghatatlanul hasított a tudatomba. Harry ott állt a medencéhez vezető üvegajtónál. A félhomályban nem láthatta senki sem, hogy mit művel. A kezében egy üveg volt, és a szemei furcsán csillogtak... De amitől összetörtem, az a rácsimpaszkodó csaj volt. Mohón csókolgatta Harry nyakát, közben néha vihogva felnézett rá. Harry csak csábítóan mosolygott rá, de nem mozdult semmit.
A látvány letaglózott. A könnyeim kíméletlenül áztatták arcomat. Gyorsan felkaptam a kis táskámat a svédasztalról, majd még egy pillantást vetettem Harryre. Tekintete abban a pillanatban megtalálta az enyémet és eltolta magától a lányt.
Nem vártam tovább, nem tudtam ott maradni. Szinte futva vágtam át a termen, majd kijutottam az utcára. Az épület előtt szerencsémre ott várakozott pár taxi. Gyorsan beültem az egyikbe, majd mély levegőt véve lehunytam a szemem. A mai rengeteg sírástól égettek, fájtak a szemeim. A sofőr kedvesen hátrafordult és megkérdezte, "hová lesz?", mire én kelletlenül rátekintettem. A következő pillanatban valaki szinte feltépte a kocsi ajtaját és behuppant mellém Amy. Niall elfoglalta az anyósülést.
- Csak nem képzeled, hogy egyedül hagyunk ilyen állapotban? - kérdezte Amy, miközben szorosan átölelt.
- Haza akarok menni. A lakásunkba... - suttogtam elszoruló torokkal.
- Oda megyünk - simogatta meg a hajamat Niall kedvesen hátrafordulva. - Elég volt mára ebből - rázta meg a fejét, majd bediktálta a sofőrnek a címet.
Kinyitottam a szemem és egy halvány mosollyal néztem Niall szemébe, aki biztatóan bólintott, amolyan "nincs semmi baj" nézéssel.
- Mennyit tud? - kérdeztem Amytől rekedten, majd Niall felé biccentettem.
- Mindent elmondtam neki. Ne haragudj rám... - nézett rám szomorúan.
- Dehogy haragszom - ráztam meg a fejem. - Harry... Láttam, hogy... - mondtam halkan, de elcsuklott a hangom és a könnyeim ismét a szemembe gyűltek.
- Minden rendben lesz... - vont magához Amy.
- A többiek? Ott maradtak? - kérdeztem, mialatt kibámultam az ablakon. Az épületek elmosódó körvonalát követtem tekintetemmel, miközben haladtunk.
- Csak Niall és én láttunk titeket. A többiek túl szórakozottak, nem tudnak semmiről - magyarázta Amy. - Hamarosan vége a bulinak, majd akkor hazamennek. Addig Niallel veled maradunk. Ja, és Louis üzeni, hogy nagyon sajnálja, és ha tehetné visszafordítaná az időt, és mindent másképp csinálna...
Erőtlenül elmosolyodtam, miközben bekanyarodtunk a lakásunk utcájába.
- Nem az ő hibája - motyogtam.
A lakásunknál kiszálltunk. A házba viszont nem tudtunk bejutni, mivel Amy Lolónál felejtette a táskáját (a kulccsal együtt), én meg valamiért nem is hoztam...
- Most mit csinálunk? - töprengett Amy gondterhelten.
- Menjünk hozzám. Ott aludhattok - ajánlotta fel Niall.
Visszaültünk a taxiba és egy újabb címet mondtunk. Negyed óra múlva Niall házának nappalijában ültünk. Niall egy nagy szendviccsel, én egy forró teásbögrével, ami nyugtatóan hatott rám. Nem volt kedvem beszélni, és ezt mindketten tolerálták. Ezért hálás voltam nekik. Megittam a meleg teát, majd úgy döntöttem elalszom. Az alvás gondolata megnyugtatott ez után az este után.
Megpróbáltam álomba merülni, de nem sok sikerrel jártam. Egész éjszaka Harryn, kettőnkön, a majdnem csókunkon és az utána történteken gondolkodtam…

***

Reggel fáradtan ébredtem, mivel egész éjszaka le se tudtam hunyni a szemem. Elmentem zuhanyozni, majd felöltöztem és lementem reggelizni. Amint beléptem az étkezőbe, megláttam Amyt az étkezőasztalnál. Egyedül ült.

- Szia - köszöntem szomorú mosollyal, majd leültem mellé az asztalhoz. - Hol van Niall?

- Helló, jó hogy felkeltél - mosolygott rám felvidítóan. - A fiúk egy interjúra mentek. Mivel ma este lesz egy koncertjük. Most nagyon elfoglaltak, egész nap nem látjuk majd őket - magyarázta. - Hogy vagy? - kérdezte fürkészve engem.

- Egész jól - bólintottam. - El is felejtettem a koncertet. Ha nem mondod, nem jutott volna eszembe - húztam el a számat. - Mit fogunk ma csinálni?

- Hát, a lányokkal tegnap este beszéltem. Aggódnak érted. Nem teljesen tudják, mi történt. Harry szó nélkül lelépett tegnap este, Louis nem beszél, mondván: "ez a kettőtök ügye", és ezt gondolom én is, szóval nem mondtam el nekik...

- Rendben. Akkor majd én - sóhajtottam.

Egy óra múlva csöngettek. Loló, Rikki, Abe és Clara egyszerre ugrottak a nyakamba, miután Amy ajtót nyitott nekik.
- Timi, mi történt Harryvel? Annyira sajnálom... - nézett a szemembe Abe, miközben átmentünk a nappaliba. Elmeséltem nekik mindent. Néha elcsuklott a hangom, néha nem tudtam folytatni, de végül megtudták, hogy mi is történt.
Nagyon aranyosak voltak, egész nap próbálták elterelni a figyelmemet. Elmentünk vásárolgatni, beültünk fagyizni, "retardált" vicceket meséltek, amitől néha fel is tudtam nevetni. Volt, hogy teljesen elfeledkeztem a szívemet nyomó fájdalomról.
Délután Loló, Rikki és Abe hazaugrottak átöltözni a koncertre, aztán együtt átmentünk hozzánk. Kiderült, hogy tegnap este Loló Clarának odaadta a kulcsot, így ő bejuthatott a lakásba.
Miközben a ruháimat próbálgattam, hogy melyiket vegyem fel, Amy telefonja megcsörrent. Niall és Louis azt mondták, negyed óra múlva értünk jönnek. Feldobtam magamra egy kevés sminket, ami némileg rendbe szedte a sírástól, kialvatlanságtól meggyötört arcomat.

Amikor elkészültünk, lementünk a lakás elé és vártuk a fiúkat. Nem kellett sokáig várakoznunk, néhány percen belül meg is érkeztek. Amint megláttam őket, halványan elmosolyodtam. Louis egy gyors csókkal köszöntötte Rikkit, majd megállt előttem és bűnbánó arccal nézett rám. Sóhajtottam egyet és szorosan megöleltem.

- Jól vagy? - suttogta a hajamba. - Ne haragudj rám, kérlek, nem akartam, hogy ez legyen... - nézett rám szomorúan.

- Mondtam már, hogy nem haragszom, nem tehetsz róla - néztem a szemébe. - Ami azt illeti, egész jól vagyok.

Beültünk az autóba, majd elindultunk, az út nem volt túl hosszú. A koncert egy szabadtéri színpadon volt az egyik legnagyobb parkban. Egy hátsó bejáraton mentünk be, hogy ne szedjék szét Nialléket a rajongók és időben bejussunk.

- Mi most visszamegyünk a fiúkhoz, oké? - kérdezte Niall. - Nektek foglaltattunk helyet. Ja, és ezeket akasszátok a nyakatokba - adott át pár „jegyet”. - Mindjárt kezdünk! - mondta izgatottan.

Elköszöntünk egymástól, majd a lányokkal elfoglaltuk a helyünket. Az első sorban ültünk, egy elkülönített részen. A rajongóktól alig hallottuk egymás szavát, így nem is tudtunk beszélgetni. Nem nagyon tudtam figyelni Amyre, pedig igazán érdekelt, amit épp mondott, csak gondolatban teljesen máshol jártam. Tulajdonképpen semmi kedvem nem volt ehhez az estéhez, de nem hagyhattam cserben a fiúkat. Még akkor is, ha úgy éreztem szívesebben lennék most egyedül... És hogy mindezt miért gondoltam? Az egyetlen ok, amiért nem tudtam őszintén elmosolyodni az a göndör hajú, zöld szemű fiú volt, aki most minden bizonnyal felpörögve készül a backstage-ben a fellépésükre. Akit biztosan nem érdekel, hogy mi van velem. Aki miatt végigsírtam az elmúlt éjszakát... Harry. Hirtelen felindulásból felpattantam, majd mondtam valami olyasmit, hogy "mindjárt jövök", és áttolakodtam magam a közönségen. Lábaim maguktól vezettek el a színpad mögötti zárt helységbe, ahol végül megtorpanva álltam meg egy ajtó előtt. Nagyot sóhajtva lenyomtam a kilincset és beléptem a backstage-be.
A fiúk körül néhány stábtag sürgött és épp az utolsó simításokat végezték a fellépés előtt.
- Helló, Timi! - köszöntött mosolyogva Zayn. Nem jöhetett oda, mivel épp a fülesét tűzték a ruhájára, így csak biccentett egyet.
Harry Zayn hangjára rám kapta a tekintetét, de nem mondott semmit, csak az ajkába harapott, majd lesütötte a szemét és látványosan kerülte a szemkontaktust.
- Mit szeretnél? - kérdezte Niall kedvesen, miközben az ingét igazgatta magán. - Kb. öt perc és kezdünk - nézett a faliórára, ami valóban mindjárt egészet mutatott.
- Nem szeretnélek feltartani vagy zavarni titeket - ráztam meg a fejem. - Csak... - motyogtam, de nem folytattam.
- Akkor - kapta fel Harry a mikrofonját -, ne is tedd. Menjünk - mondta hidegen, majd megfordult és a terem másik végében levő folyosó felé indult.
- Harry, várj! Beszélnünk kell - mondtam halkan, miközben a többiek már el is hagyták a teret.
Azt hittem nem hallja meg a hangomat, de végül visszafordult. Egy pillanatig egymás szemébe néztünk, végül Harry halványan megrázta a fejét.
- Nincs mit megbeszélnünk - nézett mélyen a szemembe, amitől elállt a lélegzetem és azt hittem mindjárt elsírom magam. A pillantása megsemmisítő volt. - Ha számítottam volna neked valamit, utánam jöttél volna. De nem tetted. Megmondhattad volna, hogy nem érdekellek, de nem tetted! Azt hiszed, neked most olyan nehéz? Hát gondolj csak bele. Nem én vertelek át! Hagytad, hogy elhiggyem... Mindvégig játszottál velem! - szemei megvetéssel voltak tele. - Én azt hittem, hogy... - csuklott el a hangja, és hirtelen félrepillantott. - Azt hittem, te is... - mondta halkabban, majd hirtelen a szemembe nézett. - Tudod, mit? - túrt idegesen a hajába. - Nem érdekelsz többé! - mondta kíméletlenül, majd ellépett tőlem.
Nem hagyhattam elmenni. Nem hagyhattam, hogy úgy hagyjon itt, nem tudja az igazat. Mert az igazság teljesen más volt. Meg kell tudnia.
- Harry - suttogtam elszorult torokkal, mire tétován visszafordult. - A tetőre vezető ajtó beszorult, amikor becsaptad. Fent ragadtunk - motyogtam, mire arcán valami átsuhant. - De tudnod kell valamit - folytattam. - Akkor is, ha nem érdekel. Akkor is, ha utoljára mondhatom el. Én... - csuklott el a hangom - szeretlek. 
Harry ajkai megremegtek. Tekintete szorosan összekapcsolódott az enyémmel, de nem tudtam semmit kiolvasni a szemeiből. Rezzenéstelen arccal állt előttem. Ajkai elnyíltak egymástól, mondani akart valamit, de ekkor a folyosóról hirtelen egy alak tűnt fel.
- Harry, mit csinálsz itt? Kezdődik a koncert! Húzás fel a színpadhoz! - lépett hozzá Paul ingerülten.
- Egy pillanat - nézett rá Harry.
- Nem érdekel, egy pillanatod sincs - mondta Paul ellentmondást nem tűrő hangon. - Menj! - mutatott a lépcsők felé.
Harry dühös pillantást vetett rá, majd megindult a színpadhoz. Nem nézett vissza. Nem szólt semmit. Csak ott hagyott a gondolataimmal, egyedül...
Forró könnycseppek gördültek végig az arcomon, majd csöppentek le. Nem tudtam, mit kéne tennem. Nem tudtam, mit érzek. Akkor ennyi. Megtudta...
Remegő léptekkel haladva vágtam át a folyosón, ami kivezetett a backstage-ből. Kiértem a közönségtérhez, ahol már javában tomboltak a rajongók. A szabadtéri koncert miatt érezhettem a kora esti szelet, ami - amint nem voltam védve - megcsapott. Kicsit fázva furakodtam vissza a lányokhoz. A könnyeim még mindig folytak. Nem tudtam, mit érzek. Nem tudtam, ő mit érezhet. Amy mosolyogva nézett rám, de amint meglátta a könnyes tekintetemet, döbbenten-csodálkozva fürkészett, ahogyan Rikki, Abe, Loló és Clara is.
- Mi történt? - olvastam le Loló szájáról.
A hangzavar miatt alig hallottuk egymást, így csak ennyit mondtam:
- Elmondtam neki.
- ...hogy szereted? - kerekedett el Rikki szeme izgatottan. - És erre Harry...
- Nem mondott semmit. Csak ott hagyott, mivel idő volt, és mennie kellett - mint végszóra, úgy robbantak be a színpadra a fiúk a Na Na Naval abban a pillanatra.
 A dalok alatt Harry sokszor kereste tekintetemet, de nem tudtam semmi értelmezhetőt leolvasni az arcáról. Néha elmosolyodott, néha szomorúan lesütötte a szemét, vagy épp átsuhant valami az arcán. Vegyes érzelmek tomboltak bennem is. Láttam őt, éreztem a közelségét, és minden vágyam ellenére sem mehettem oda hozzá. Tompa fájdalom kerített hatalmába belül. Végignézve a sok tomboló, jókedvű rajongón, rájöttem, hogy gondolatban teljesen máshol jártam. A One Thing végén Harry tekintete összekapcsolódott az enyémmel, éreztem, hogy valami megváltozik körülöttem. Aztán rájöttem, hogy nem a környezetem volt az: a rajongók, a színpad, a fények ugyanazok maradtak. Csak bennem változott meg minden. Harry közben épp a fiúkkal beszélt meg valamit. Nem tudtam mit tegyek. Tekintetemet újra Harryre vezettem. Nagy levegőt vett, majd beleszólt a mikrofonjába.  

- A következő szám eredetileg nem volt benne a ma esti dallistában. Mégis el fogjuk énekelni, mivel tartozom ezzel egy lánynak. Akit megbántottam. Nagyon. Tudom, lehet, örökre elrontottam mindent, mert nem hittem benne... Tudnia kell, hogy mit érzek valójában iránta.
Harry egész végig a szemembe nézett. A szívem szinte kiugrott a helyéről, a szemem könnyes volt.
A dal közben elkezdődött. I Should've Kissed You. Az ajkaim elnyíltak egymástól, miközben Harry egyedül (!) énekelte nekem.

Visszagondoltam a majdnem csókunkra és az utána történtekre. Hirtelen megint a szobámban akartam lenni... Rosszul éreztem magam. Láttam magam előtt a félhomályban, üveggel a kezében, azzal a csajjal... A kép látványa elvont a jelentől. Megráztam a fejem, majd utat törtem magamnak a közönségben és a kijárat felé igyekeztem. A lábaim ismét maguktól vezettek. 

- Timi! - hallottam Loló hangját a hátam mögül.
- Sajnálom... - mondtam visszanézve rá, majd tovább küzdöttem magam, egészen a kijáratig. Itt már nem voltak sokan. Megálltam, és csak most figyeltem fel arra, hogy nem énekel senki a színpadon, a közönség fel van háborodva. A backstage felé néztem.

- Timi, kérlek, várj meg, most az egyszer... - hallottam meg azt a hangot, amit bárhol, bármikor felismernék, majd megpillantottam Harryt, aki felém futott és egy pillanatra sem engedte el a tekintetem. Elmosolyodtam. A koncert kezdete óta először. Néhány pillanat múlva a karjaiban találtam magam.

- Annyira sajnálom, mindent rosszul csináltam... - suttogta, majd - hogy lássa az arcomat - elengedett, de a kezemet még mindig fogta. Mélyen a szemembe nézett. Most vettem észre, mennyire gyönyörűek, ha a könnytől csillognak. - Mindent félreértettem. Nem akarom többé soha, hogy miattam sírj - szemeiből csak úgy sütött, mennyire haragszik magára. - El akartam mondani szóban, dalban, de nem sikerült valami fényesen - mosolyodott el -, így most megpróbálom így... - suttogta, egyre közelebb húzva magához.

Az egyik kezével megfogta a derekam, és megcsókolt. Megszűnt minden körülöttünk: a szabadtéri színpad távolinak tűnt. Csak mi voltunk. Puha ajkai lágyan értek az enyémhez. Lélegzete keveredett az enyémmel. Elöntött a forróság, a szívem egyre hevesebben vert. Még sosem éreztem ilyet senki iránt. Kezemmel göndör fürtjei közé túrtam. Egyre hevesebben csókolt és minden érintése gyengéd volt. Ajkai elhagyták az enyémet. Nem akartam még, hogy vége legyen és ő is ezt érezhette, mivel elmosolyodott, majd újra megcsókolt. Csókunkba belesűrítettük mindazt, amit valaha is éreztünk egymás iránt... Amikor végül elváltunk egymástól, egy nagy, kövér könnycsepp buggyant ki, és lassan lefojt az arcomon. Mielőtt lecsöppent volna, Harry gyengéden letörölte.

- Ne sírj miattam - döntötte a homlokát az enyémhez.

- Ezek most inkább örömkönnyek - mosolyodtam el, a tekintetemet szemeibe fúrva. - Nem is tudod mióta vártam erre a pillanatra... - suttogtam, majd sokáig szótlanul, csak egymást néztük. Nem tudtam betelni vele. Úgy éreztem álmodom, pedig az előttem álló Harry igenis valóságosan csókolt meg újra, amitől kicsit elszédülve kapkodtam levegő után. Szinte repülni tudtam a boldogságtól, ami hirtelen rám tört. 

- Na végre! - kiáltott fel Louis. - Ezt előttem is nyugodtan megcsinálhattátok volna... - kacsintott ránk. Mi válaszul egymásra, majd rá néztünk és elmosolyodtunk. Eddig észre sem vettük, hogy Niall, Louis, Liam, Zayn és a lányok is itt vannak.

- Akkor, ti most együtt vagytok, igaz? - kérdezte Niall vigyorogva.

- Hát, úgy tűnik - mosolygott rám ellenállhatatlanul Harry, pontosabban az én Harrym (♥).

A következő pillanatban Amy ölelt magához boldogan.

- Köszönöm, hogy mellettem álltál tegnap... - mondtam, miközben folyamatosan vigyorogva néztem végig a többieken.

- Ezért vannak a barátnők, nem? - borzolta össze a hajamat, majd együtt nevettünk.
Loló, Abe, Clara és Rikki is csatlakozott hozzánk, így egy igazi lányos ölelés lett belőle. A fiúk közben Harryn röhögtek, hogy "hogyan tudta eddig ennyire elcseszni?". 

- Tudom, hogy legszívesebben most itt maradnátok a lányokkal, de vissza kell mennetek befejezni a koncertet. Elég lesz ennyi hír a sajtónak, nem kell még több - mutogatott a színpad felé az épp hozzánk igyekvő Paul.

- Mindjárt megyünk, Paul! - válaszolt Zayn.

- Nem akarlak elengedni - nézett rám bociszemekkel Harry.

- Én sem téged, de várnak rátok a rajongóitok. Ne várattassátok miattam őket tovább... - mondtam boldogan hozzábújva.

- Csoportölelééés! - kiáltott fel Liam, majd mindannyian nevetve öleltük meg egymást.
A fiúk visszasiettek a színpadra és folytatták a koncertet. Harryvel egész végig egymást néztük és némán kommunikáltunk. Boldog voltam. Nagyon. Minden könnycseppet elfeledtetett velem a látványa és hogy tudtam, a koncert után hozzám fog visszajönni. A fellépés további része az este első felével ellentétesen telt. Rengeteget nevettem. A koncert után, miközben a fiúk átöltöztek, mi beültünk a nagy buszukba (Paul javasolta, hogy inkább ott örüljük ki magunkat, minthogy a rajongók szétszedjenek minket). Lolóval, Abe-el, Clarával, Rikkivel és Amyvel egymás után többször is részletesen megbeszéltük, hogy mit láttak ők, mit éreztem én és hogy pontosan hogyan is történt az egész. Ahogy felidéztem a percekkel ezelőtt történteket, még mindig megremegett a gyomrom, és ha a többiek nem látták volna, talán el sem hiszem.
- Akkor - nézett rám Rikki folyamatosan vigyorogva. - Harryvel jártok!
- Igen - öleltem át boldogan.
Harry és én. Együtt. Wáááá. El sem hiszem!
A fiúk a következő pillanatban csődültek fel a buszra.
- Na, jöhetünk már? - kérdezte Zayn.
- Persze - bólintottam mosolyogva.
- Jó, mert Lou (a stylistjuk) azt mondta, hogy "lánymegbeszélés" vagy mi van, és ne zavarjunk titeket - nézett rám furán Louis, majd levágta magát Rikki és közém.
Harry leült a másik oldalamra és magához húzott, mire nagyot dobbant a szívem. Louis előrehajolt, aztán belevert egyet Harry vállába.
- Aú! - dörzsölte meg a karját.
- Megérdemelted. Tudod, te min ment keresztül Timi miattad? Mert nem voltál képes normálisan lépni? Mert félreértettétek egymást? - csóválta a fejét, majd vigyorogva összeborzolta Harry fürtjeit.
- Sajnálom, és visszafordítanám az időt, de nem tehetem...
- Nem is kell - bújtam Harryhez. - Nem számít, mi történt. A lényeg, hogy már minden rendben - pusziltam meg az arcát...